Bejelentkezés Bejelentkezés | Regisztráció KeresésKeresés KeresésVendégkönyv Írjon nekünkÍrjon nekünk RSSRSS Legyen a kezdőlapomLegyen a kezdőlapom KedvencekhezKedvencekhez
24. óra
Létkérdések
Otthon
Kultúra
Bibliai rejtélyek
Életmód
Tallózó
Zöldsarok
Receptek
 
Itt vagyok: Főoldal » Cikkek » 24. óra » Fagyöngy-civilizáció

Fagyöngy-civilizáció

- avagy az emberi gondolkodás nyomorúsága

Néhány éve jelent meg a veszprémi Új Horizont Kiadó gondozásában Fagyöngy-civilizáció címmel dr. Papp Sándor tanulmánykötete, melyben sok szempontból elemzi az elmúlt néhány évtizedben felgyorsulni látszó ökölógiai-társadalmi-gazdasági rendszerek egymáshoz kapcsolódó és egymással ellentmondásban élő válságjegyeit. Ennek kapcsán beszélgetünk a jelenlegi civilizációs krízis összefüggéseiről, és az azokból kivezető alternatívákról.
24. óra 2009. december 07., hétfő 10:08
Betűméret növelése Betűméret csökkentése Szóljon hozzá Cikk küldése e-mailben Nyomtatás Iratkozzon fel RSS szolgáltatásunkra

Néhány éve jelent meg a veszprémi Új Horizont Kiadó gondozásában Fagyöngy-civilizáció címmel dr. Papp Sándor tanulmánykötete, melyben sok szempontból elemzi az elmúlt néhány évtizedben felgyorsulni látszó ökölógiai-társadalmi-gazdasági rendszerek egymáshoz kapcsolódó és egymással ellentmondásban élő válságjegyeit. Ennek kapcsán beszélgetünk a jelenlegi civilizációs krízis összefüggéseiről, és az azokból kivezető alternatívákról. 


– Tanár Úr, Ön a könyvében egyedülálló módon kísérletet tesz arra, hogy a természet–ember–gazdaság hármasát képező válságjelenségre történeti-filozófiai síkon mutasson rá. Összegezné ezt röviden?


– Az emberiség történelme a természeti környezettel való viszonyát tekintve három nagy korszakra különíthető el. A ókori civilizációk, a konfrontáció és az együttműködés korára.


Az ókori civilizációk kora


Az ókori népek életében – melyet talán „édenkerti” létezésünk idejének is nevezhetünk – az ember a természettel összhangban élt, annak integráns része volt. Az ókori kultúrákban az istenségek az időjárással, illetve a természettel vannak kapcsolatban (esőistenek vagy az édesvíz istene). Ebben a megközelítésben az emberi tevékenységek és a természeti folyamatok kölcsönösséget feltételeznek. Az archaikus vagy ókori népek úgy személyesítették meg a körülöttük és a bennük lévő erőket, hogy eggyé váltak azzal a hatalmas világgal, amelyben nem szükségképpen ők töltötték be a kiváltságos központi szerepet. Idézzünk csak a Biblia teremtéstörténetéből: „És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy művelje és őrizze azt.” (Mózes I. könyve 2,15)
A Teremtő figyelmezteti és óvja az embert, hogy felelősséggel vegye birtokba a neki szánt életteret, „művelje és őrizze”, de a birtokba vételnek, a behatolásnak igenis határozott korlátai vannak. Az ember legyen tehát jó sáfára és hűséges szolgája a rábízottaknak. A Biblia számos példát sorol, sőt a mózesi törvényekbe is belefoglalta az embernek a természettel való harmonikus kapcsolatát, annak messzemenő tiszteletét és védelmét. „Ha madárfészek akad elődbe az úton valamely fán vagy a földön, a madárfiakkal vagy tojásokkal, és az anya rajta ül a fiakon vagy a tojásokon, meg ne fogd az anyát a fiakkal egyben, hanem bizony bocsásd el az anyát, és a fiakat fogd el magadnak, hogy jól legyen dolgod, és hosszú ideig élj.” (Mózes V. könyve 22,6–7)


A konfrontáció kora


A második nagy szakasz a konfrontáció korszaka, amely az európai kultúrában markánsan a descartes-i gondolat, a valóság kettéválasztása nyomán indult világhódító, lélegzetelállító fejlődést-növekedést hozó útjára. A valóság racionális feltárását középpontba helyező, mára túlhangsúlyozó felfogás oda vezetett, hogy elhatároltuk magunkat természeti környezetünktől, s megfeledkeztünk arról is, hogy mi módon kommunikálhatunk és kooperálhatunk a környezetünkben lévő organizmusok sokaságával. A descartes-i gondolat nyomán az univerzumot egymástól elválasztott objektumokból álló mechanikus rendszerként kezeljük, s az objektumokat azután az anyag alapvető építőköveivé redukáljuk. Nem nehéz kimutatni, hogy a világ ezen mechanisztikus felfogása a legtöbb mai tudománynak alapját képezi, és életünk minden területére erős befolyást gyakorol. Ez vezetett az akadémiai diszciplínák mára áttekinthetetlen, összefoghatatlan specializációjához, amelynek bürokratikus következményei kézzelfoghatóak.
És ezen a ponton elkerülhetetlenül meg kell fogalmaznunk egy drámai kérdést. Szophoklész vajon megismételné-e ma is szállóigévé vált mondatát: „sok van, mi csodálatos, de az embernél semmi sem csodálatosabb”? Ha szemtanúja lenne annak a pusztításnak, amit az ember a természeti környezetben, a saját biologikumán és kulturális örökségén véghezvitt, valószínű, hogy hallgatna, mert mindez rádöbbentené, hogy a világ mai nehézségeinek egyik szemléleti összetevője az ember „öncsodálata”, egyfajta önteltsége, szellemi képességeivel, racionalizmusával a korlátlan lehetőségeibe vetett tévhite, és ezen az alapon nyugvó gyakorlati tevékenysége.


Az együttműködés kora


A jövő társadalmi és gazdasági folyamatait mérlegelve a korábban oly népszerű, egyetlen megoldást felvázoló utópiák helyét a szcenáriók vették át. Lényegük, hogy a „ha – akkor” logika mentén forgatókönyveket vázolnak fel. A válaszrendszer általában hármas osztatú (optimista, pesszimista, vagy az éppen aktuális tendenciák folytatódása), de elképzelhetők ettől eltérő forgatókönyv-változatok is. Vizsgáljunk meg néhány lehetőséget!


A jelenlegi tendenciák folytatása


Ez a forgatókönyv az ezredforduló kihívásaira adott válaszként a kiutat a gazdaság, a technikák-tecnológiák növelésében, illetve fejlesztésében találja meg. Az erőfeszítések középpontjába a gazdaság állapotának kiegyensúlyozottságát helyezi. Mindent megtesz annak érdekében, hogy a „növekedés – a pénz értékállósága – elegendő munkahely – külső/belső egyensúly” mágikus négyszögében stabilitást teremtsen, holott valójában másra nem képes, mint arra, hogy a problémákat a komplex társadalmi összefüggések sakktábláján ide-oda tologassa. Ez a közelítésmód értékrendjének középpontjába a technológiai-gazdasági rendszer növekedési igényeit helyezi. A társadalom szempontjait csupán azon a szemüvegen keresztül szemléli, hogy az ember termelési-fogyasztási tényező, és minden cselekedetét gazdasági racionalitás vezeti. Ami gazdaságtalan, nagyobb rossz, mint ha valakiről azt állítanák, hogy csúnya vagy erkölcstelen. A szociális szempontokat a gazdaságon kívüli kényszerszempontként érzékeli, s a természeti tőke mint közös kockázati tőke amortizációjával sem számol. Előnyben részesíti a mamuttechnológiákat és szervezeteket, a termelési monokultúrát. A társadalom szociális, egészségügyi, oktatási és kulturális szférái a gazdaságba ágyazódnak.
A végső cél itt a növekedés fenntartása akadálytalan körülmények között, s a nehézségek kapcsán az országhatárok okozta gátak lebontásával a problémamegoldás globalizálása, globális szintre terelése.
Másként fogalmazva: a „civilizációs óriásgép” (világtársadalom) megteremtése, amelynek „idegrendszerét” éppen napjaink informatikai forradalma alapozza meg. Mindez az állam növekvő szerepvállalását idézheti elő, ami első lépésben centralizációs törekvéseket hív életre, torzultabb formájában pedig a tekintélyelvű állam korlátozó intézkedéseibe torkollhat.


Ökoháborúk, ökodiktatúrák


Az ősforrások (nyersanyagok, energiahordozók) világrészek (civilizációk) közötti felosztását ökoháborúk döntik el, míg a társadalmakon belül parancsuralmi (diktatórikus hatalmi centrum) elosztás érvényesül.
Egyes vélemények szerint az öbölháború már az ásványolajkészletek felosztásáért, ellenőrzéséért folytatott ökoháború volt. Ebben a korban a társadalmakon belül „mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek” orwelli elve érvényesül. A társadalmak élesen kettészakadnak, s csak egy szűk csoport rendelkezik a valóságos politikai és gazdasági hatalommal, melyek fogyasztási szintje minden képzeletet meghalad, élvezi a csúcstechnika áldásait, a túlnyomó rész pedig az éppen elégséges fogyasztási kényszerszinten vegetál. A hatalom „demokratikus” szavazásokon történő megerősítésére szociálpszichológiai befolyásolásokat alkalmaznak. Az irányítás olajozottan működő apparátusok révén valósul meg (hivatalnokok, katonák, titkosszolgálat, kommandók, számítógépes nyilvántartási technikák). A vegetáció szintjére kényszerítettek puszta létért folytatott harcában minden etikai, esztétikai és spirituális szempont elveszíti jelentőségét, kulturális elsivatagosodás jelenik meg.
Kifelé ezekben a társadalmakban az erőforrásokért és a világpiacokért folyó harc dominál. A népesedéspolitika gyermekellenes, a biológiai létezés szintjére szorított társadalom számára a szaporodás ütemét szigorúan lefektetett tervek szabályozzák. A hatalmilag és gazdaságilag érdektelenebb régiókban pedig a népesedési kérdések megoldását az éhségre, helyi háborúkra és járványokra bízzák. Ezek az államok nem fordítanak gondot arra, hogy a lakosai számára megfelelő minőségű ivóvíz, élelmiszer és az egészségügyi ellátás elérhető legyen.
Az ökodiktatúrák uralomra jutásában potenciálisan szerepet játszhat a biotechnológia és az informatika nem kívánatos irányú felhasználása is. Ez a forgatókönyv – mai szemmel nézve minden eddigi diktatúránál sötétebb jövőképet rajzol elénk. A vázoltaknak egyfajta mutációja lehet az az állapot, amely a most érvényes gazdasági, technológiai, pénzügyi tendenciák töretlen folytatása révén valamiféle „hadiglobalizmus” kialakulását jelentené.


Az erkölcsi tökéletesedés mítosza


Az „énközpontúság és a jelen idő” mai mítosza helyett középpontba kerülhet „a lélek és az örökkévalóság”, vagy másként fogalmazva: a szellem és a távlatos gondolkodás eszméje. A spirituá-lis értékek irányában történő tájékozódás vallási reneszánszhoz vezethet el a szekularizált társadalmakban, nem zárva ki a fundamentalizmus* bizonyos elemeinek jelentkezését sem. A transzcendens értékek irányában megnyilvánuló törekvéseknek nagy valószínűséggel teret enged, hogy a technológiai-gazdasági növekedésnek kialakulnak az egyre vékonyodó rétegű haszonélvezői, és gyarapodó számú vesztesei. Amennyiben az anyagi javak elérhetetlenekké válnak, az örök emberi vágyódás más kitörési pontokat keres.
A „miből éljünk” típusú kérdések helyét egyre inkább a „miért éljünk” típusú kérdések vehetik át. Persze meg lehet a veszély, hogy bizonyos értékek abszolúttá válnak, s a cselekvésben utat tör a belső erkölcsi fegyelmezettségből eredő végrehajtás, ily módon a személyes választás lehetősége korlátozódik. A vallás e reneszánsza várhatóan olyan új külső formában jelenik meg, amelyre az eddigiekben példát legfeljebb néhány vonatkozásban találhatunk…

Soós Attila
24. óra 2009. december 07., hétfő 10:08
Cikk küldése e-mailben Nyomtatás Iratkozzon fel RSS szolgáltatásunkra
Ossza meg ismerőseivel!
Kövessen minket a Facebookon és a Twitteren is!
Aktuális számunk
Megjelenés
június
10-én.
A tartalomból:
Nyitott Szemmel Mediációs Műhely
Fizessen elő magazinunkra!
Válassza ki az előfizetés időtartamát
és kattintson a Tovább gombra.
Éves
4000 Ft (postaköltséggel)
Féléves
2000 Ft (postaköltséggel)
valamint
Tekintse meg a Nyitott Szemmel magazin digitális változatát is! Az első két szám INGYENES!
Nyitott Szemmel kiadványok
Programajánló
A 2011. évi személyi jövedelemadók 1%-ából 2012-ben 131.678 Ft-ot utalt ki a NAV az Élj Inkább Alapítvány számára. Az Önök által felajánlott összeget a Nyitott Szemmel magazin nyomdaköltségére fordítottuk.
Köszönjük, hogy 1%-os felajánlásaikkal támogatták célkitűzéseinket, és 2014-ben ismét bizalmat szavaztak számunkra.
Bezár
Cikk küldése e-mailben
Fagyöngy-civilizáció

Kinek (e-mail cím):
Kitől (név):
Kitől (e-mail cím):
 
Küldés
 
 
Copyright © 2008-2019 Nyitott Szemmel Online. Minden jog fenntartva
 

Bezár
Bejelentkezés

Felhasználónév


Jelszó

Elfelejtette a jelszavát? Kattintson ide.

Belépés
Bezár
Keresés a cikkekben

Írja be a keresendő kifejezést. Több szót is megadhat szóközzel elválasztva.



Keresés