Bejelentkezés Bejelentkezés | Regisztráció KeresésKeresés KeresésVendégkönyv Írjon nekünkÍrjon nekünk RSSRSS Legyen a kezdőlapomLegyen a kezdőlapom KedvencekhezKedvencekhez
24. óra
Létkérdések
Otthon
Kultúra
Bibliai rejtélyek
Életmód
Tallózó
Zöldsarok
Receptek
 
Itt vagyok: Főoldal » Cikkek » Kultúra » A törékeny pillanatok mestere.

A törékeny pillanatok mestere.

Almási Tamás filmrendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem docense. 1979-ben szerezte meg rendezői diplomáját. 32 egészestés filmjéből 30 dokumentumfilm és 2 nagyjátékfilm.
Kultúra 2010. június 30., szerda 16:47
Betűméret növelése Betűméret csökkentése Szóljon hozzá Cikk küldése e-mailben Nyomtatás Iratkozzon fel RSS szolgáltatásunkra
Ossza meg ismerőseivel!
Hasonló cikkek

Alkotásaiért eddig 80 hazai és külföldi díjat kapott. Március 15. óta büszke tulajdonosa a Kossuth díjnak is. Pályájáról és a filmes világ irányultságáról, problémáiról faggatom.

Játékfilm után dokumentumfilmek

- Az első, kultuszfilmként is emlegetett Ballagás című film után miért fordult a dokumentumfilm felé?

Bevallom, először kényszerből fordultam a dokumentumfilmezés irányába, hiszen akkori mesterem, Fábri Zoltán mellett a dokumentumfilmezésről nem sokat tanulhattam, őt a játékfilmek nagyszerű alkotójaként tartotta számon a világ. Ám első játékfilmem után szembesülnöm kellett azzal, hogy aki nem volt benne a filmes szakma akkori klikkjeiben, az nagyon nehezen kapott lehetőséget játékfilmek készítésére. Ugyanakkor a Ballagás kapcsán megismerkedtem az EDDA zenekarral. Kölyköd voltam című dokumentumfilmem részben a zenekar története, amely a kezdeti sikerektől a csúcsig, majd a megszűnésig vezető útjukat mutatja. Látjuk a csápoló fiatalokat, akik rajonganak az együttesért, hisznek a szövegeikben, példaképnek tekintik őket. Közben látjuk a megfáradt, egymással acsarkodó, egymást kisemmiző zenészeket. A történet előrehaladtával hamissá válnak a szavak, maga a zene is, de ezt a rajongók nem veszik észre. A film talán ezért kavart akkora port nyugaton és belföldön egyaránt.

Almási Tamás filmrendező


- Az EDDA története végeredmény tekintetében inkább kordokumentum lett, mint sem egy emlékműsor. Hogyan találta meg a többi dokumentumfilmes téma?

Volt olyan, amikor, „belebotlottam” a témába, ilyen például a Szerelem első hallásra című filmem. Volt olyan, mint például az Ózd sorozat filmjei, amikor tudtam, éreztem a feszítő társadalmi, gazdasági problémát, éppen „csak” emberi történetet, szereplőket kellett találnom hozzá, hogy a film nyelvén is el tudjam mondani, ami foglalkoztatott. És persze volt olyan is, amelyre fölkértek, mint pl. a Puskás-filmre. Ezeknél mindig azt figyeltem, hogy van-e benne valami több, mint amit a téma kínál, amiért érdemes megcsinálni.

- Magyarországon az emberek jóval többet néznek játékfilmeket, mint dokumentumfilmet. Lehet valamilyen módon befolyásolni ezeket a szokásokat?

Az utóbbi tíz évben Európában és a tengerentúlon is virágzik a dokumentumfilm gyártás. Magyarországon ezeknek a filmeknek a döntő többsége nem kerül bemutatásra a televíziókban, vagy a mozikban, pedig van olyan magyar dokumentumfilm, amit több néző nézett meg, mint jónéhány játékfilmet. A titok abban rejlik, hogy olyan témát válasszunk, ami érdekli a nézőt, és úgy készítsük el, hogy befogadható legyen.

Puskás Hungary

 

- A rendszerváltás után etikai és morális szinten elindult egyfajta kiüresedés a társadalomban. Mit tehet ez ellen a dokumentumfilm, hiszen valahol az lenne a feladata, hogy rányissa az emberek szemét a visszásságokra, hiányosságokra.

Az előző rendszernek - számtalan hátránya mellett - kulturális szempontból volt egy nagy előnye is. A cenzúrának „köszönhetően” a politikai szelekció mellett minőségi szűrés is volt. Így kevesebb bóvli jelent meg a mozikban. A rendszer zártsága nem engedte be a szemetet sem. Filmkészítőként azt kell, hogy mondjam, hogy a rendszerváltás előtti utolsó 10-12 évben a szovjet hadsereg jelenlétét és 1956-ot kivéve szinte mindenről lehetett beszélni. Ugyanakkor a szocializmus arra tanította az embereket, hogy „Ne gondolkozz, majd mi megmondjuk, hogy mit csinálj” – ezt egyébként az ózdi válságról szóló filmem egyik szereplője ki is mondja. A zavar 1990-91 táján keletkezett: amikor a rendszerváltás után nem mondta meg senki, hogy mit csináljunk. Akkor válogatás nélkül megjelenhetett minden, például bárki kiadhatott könyvet. Aztán egy idő után letisztultak a dolgok, de az arányok megváltoztak. Nyilván a kereskedelmi csatornák megjelenése negatív irányban befolyásolta a közízlést, mert a profit orientáltság miatt a színvonal süllyedt. 

- Talán visszafordítható lenne a társadalom etikai romlásának folyamata, ha a média valós hősöket, valós tehetségeket és teljesítményeket mutatna be és nem azokból lenne példakép, akik csalással, ügyeskedéssel, pusztán a kinézetükkel esetleg verbális vagy fizikai erő fitogtatásával érnek el valamit.

Igen, a Puskás Hungary című filmem, egy ilyen szerethető hősről szól, aki korát megelőzve volt igazi európai, hiszen a világot bejárva megismerte és elfogadta más népek szokásait és kultúráját. Megtanulta nyelvüket, miközben magyarságát büszkén vállalva megmaradt magyarnak. Így kötötte össze a különböző felfogású és világnézetű embereket. 20 évig volt a világ labdarúgásának élvonalában, annak is a csúcsán. Szinte mindent elért, amit a pályán lehetett. Teljesítménye manapság is példa lehet mindannyiunk számára. A film létrejöttének és karrierjének szomorú momentuma, hogy bár részben egy kereskedelmi csatorna finanszírozta a film elkészítését, mégis, amikor a filmszemlén fődíjat kapott a film, két-három mondatos hírt sem tettek be róla. Ráadásul október 23-án éjszaka vetítették, hosszú reklámblokkokkal megszakítva.

„Egyet nem szabad: hazudni”

- Ön filmrendezést tanít a Színművészeti Egyetemen, már két osztálya végzett is. Bátorítja-e őket a dokumentumfilm készítésre, amikor ilyen média hátránnyal indulnak ezek az alkotások?

Manapság, összemosódnak a határok dokumentumfilm és játékfilm között. Mondok egy példát: Kevin McDonald két filmjéről, Az utolsó skót király vagy a Zuhanás a csendbe címűekről ki az, aki meg tudná mondani, besorolás híján hogy dokumentumfilmek vagy játékfilmek? Azért van így, mert a filmnyelvi eszközöket ugyanúgy használjuk a történet elmesélésénél, csak a dokumentumfilmben valós szereplők valós történeteit dolgozzuk fel, de nem mindig akkor, amikor ténylegesen történik, mert az igazság sokkal mélyebben rejlik, mint a mindenáron való pontosság. Egyetértek Fábri Zoltán mondásával, hogy „a filmezés erkölcsi alapállás a világban”. Ahhoz, hogy egy történetet bemutassunk, kell használni a filmes eszközöket, például a vágóképeket, zenét, fényeket, csak egyet nem szabad: hazudni!

Ítéletlenül

- Keresztény szempontból az egyik legérdekesebb kérdésről, a megbocsátásról szól az 1991-ben készült Ítéletlenül című filmje. Hogyan talált rá a film témájára és milyen nehézségekkel szembesült a forgatás során?

Életem egyik legnehezebb forgatása volt az az öt-hat óra, amit a börtönben forgattunk, mert tudtam, hogy idős hölgyekről van szó, akiknél emlékek fognak előjönni, indulatok szabadulnak fel. Az volt a kérdés, hogy meddig engedhetem ezt. Azt gondolom, hogy senkinek sincs joga művészi érdekek miatt bárkit olyan helyzetbe hozni, amiből egészségileg kára származhat. Egyébként magára a témára egy újságíró ismerősöm hívta fel a figyelmemet. Kistarcsán 1950-1953 között sok nőt tartottak fogva, ítélet nélkül. Ahogy megkerestem és beszélgetni kezdtem ezekkel az idősödő hölgyekkel, egyre jobban kezdett izgatni az a kérdés, hogyan lehet a múltat jelen idejűvé tenni. Ilyet dokumentumfilmben korábban nem nagyon láttam. Amikor körvonalazódott a szereplők listája (többek közt Dévai Kamilla, színésznő, Eszterházy Mónika, grófnő, Vámos Magda, írónő) és a börtönben töltött időszak körülményei, történetei egyre világosabbá váltak. Mindegyik hölgy megemlítette a börtönőrük nevét, a filmbéli Piroskát, így bevillant, hogy össze lehetne hozni a börtönőrt és az asszonyokat börtön falai között- megidézve ezzel az akkori időket. És abban a pillanatban jelen idejűvé válik a múlt, hiszen a néző a jelenben látja a történetet. Onnantól kezdve csupán meg kellett győzni a szereplőket, hogy vegyenek ebben részt. Úgy fogalmaznék, hogy létrejött a bizalmi elven működő filmkészítés, ahol a szereplőknek legalább akkora szerepe van – ha nem több –, mint nekem. Egyébként az Ítéletlenül hősnői közül a legtöbben rábeszélés nélkül is vállalták a szembesítést egykori rabtartójukkal, de néhányukat még a találkozás gondolata is megviselte, és képtelenek voltak kijönni a forgatás helyszínére, az egykori kistarcsai börtönbe. Így ők csak a film elején és végén szólalnak meg a saját lakásukban készített felvételeken. Piroskát is többször megkérdeztem, akkor is kijönne-e találkozni a hölgyekkel, ha majd nem fogadják szeretettel? A válasza igen volt. Egyébként az ő személye szintén nagyon érdekes része a történetnek, hiszen valahol ő is csak áldozata a rendszernek. Természetesen nem lehet minden tettéért a rendszert okolni, hiszen az előmeneteléért ő is sok mindent megtett. Fizikailag ugyan nem kínzott embereket, de lelkileg viszont igen.

- A filmben nagyon érdekesen polarizálódott a társaság. A csoport tagjai közül a hívők és az arisztokrata hölgy erkölcsileg győztek, mert eljutottak a megbocsátása. A másik csoport tagjai különbnek érezték magukat a többieknél, és ezért mereven ragaszkodtak a “Nem bocsátok meg!” státuszához.

Nagyon örülök, hogy ezt mondja, mert Ön az elsők között van, aki észrevette, hogy a filmnek ez az igazi mondanivalója. Nem vallási okok vezettek, amikor ehhez a történethez nyúltam, hanem azt gondoltam, hogy a társadalmunk egyszerűen nem tud továbblépni addig, amíg nem néz szembe a múltjával. És itt volt egy konkrét ügy, ahol ezt meg lehetett tenni, be lehetett mutatni. Általánosságban persze lehet szidni a kommunistákat, fasisztákat, a de ezzel csak gyűlöletet keltünk. Ülj le azzal, aki bántott, nézz vele szembe, mondd ki, hogy te ezt és ezt csináltad, és én ezt nem szerettem, rosszul esett. Ha ezt megtette volna a magyar társadalom a rendszerváltáskor, akkor ma minden értelemben más lenne a helyzet. A film egyik kulcsszereplőjének, Dévai Kamillának a mondata sokszor hangzik el ma is: “Megbocsátani lehet, de felejteni nem”. Sajnos láttam, hogy nem igazán bocsátott meg. Egyébként erre csak azok képesek, akik nem maguk körül forognak; hiszen el kell engedni a sérelmeinket, felül kell emelkedni a fájdalmunkon. Tudom, hogy azok az asszonyok, akik megbocsátottak, megkönnyebbültek, még Piroska, a fegyőr is. Ez a film egyébként valamilyen értelemben egyfajta igazságszolgáltatás, bár a Piroska-félék jogilag nem bűnösök, hiszen nem tapadt vér a kezükhöz, nem verték az asszonyokat, de a nyilvánosság egyfajta erkölcsi büntetés.
Ha a közéletben konkrétumokról beszélnénk, egyfajta társadalmi kiegyezés lenne, ami után tovább lehetne lépni.

- Lát-e valamilyen tendenciát a dokumentumfilmek témaválasztásában? Merre tart ma a szakma?

A dokumentumfilmes szakma kezd magára találni. A rendezők rájöttek arra, hogy lehet bármilyen erős a film témája, ha azt nem megfelelő csomagolásban tálalják a néző elé, bukásra van ítélve. A mostani szemle filmjeinek közel a fele ilyen, jól megkomponált, a filmkészítés eszközeit hatásosan alkalmazó alkotás volt. A dokumentumfilm készítésben azonban jelen van egy veszélyes tendencia: a dokumentumfilmes a figyelem reményében egyre gyakrabban nyúl szenzációs témákhoz. Tudom, nehéz a közönséggel észrevetetni a jelentős, de törékeny pillanatokat. A szenzáció ígérete azonban felfokozza a befogadó várakozását. Nem járható út ez, mert a műfajból kifogy az erő, hiteltelenné válik. A témát – önmagában – nem lehet a szenzációhajhászás okaként megnevezni. A művész szolidáris a másik ember iránt. A dokumentumfilmes “hivatalból” az. Elkötelezett a szegények, betegek, vesztesek, kisemmizettek iránt. Az én hitvallásom ez: szeretném észrevenni és átadni a törékeny, megismételhetetlen pillanatokat.

Nagy Zsuzsa
Kultúra 2010. június 30., szerda 16:47
Cikk küldése e-mailben Nyomtatás Iratkozzon fel RSS szolgáltatásunkra
Ossza meg ismerőseivel!
Kövessen minket a Facebookon és a Twitteren is!
Aktuális számunk
Megjelenés
október
10-én.
A tartalomból:
Nyitott Szemmel Mediációs Műhely
Fizessen elő magazinunkra!
Válassza ki az előfizetés időtartamát
és kattintson a Tovább gombra.
Éves
4000 Ft (postaköltséggel)
Féléves
2000 Ft (postaköltséggel)
valamint
Tekintse meg a Nyitott Szemmel magazin digitális változatát is! Az első két szám INGYENES!
Nyitott Szemmel kiadványok
Programajánló
A 2011. évi személyi jövedelemadók 1%-ából 2012-ben 131.678 Ft-ot utalt ki a NAV az Élj Inkább Alapítvány számára. Az Önök által felajánlott összeget a Nyitott Szemmel magazin nyomdaköltségére fordítottuk.
Köszönjük, hogy 1%-os felajánlásaikkal támogatták célkitűzéseinket, és 2014-ben ismét bizalmat szavaztak számunkra.
Bezár
Cikk küldése e-mailben
A törékeny pillanatok mestere.

Kinek (e-mail cím):
Kitől (név):
Kitől (e-mail cím):
 
Küldés
 
 
Copyright © 2008-2019 Nyitott Szemmel Online. Minden jog fenntartva
 

Bezár
Bejelentkezés

Felhasználónév


Jelszó

Elfelejtette a jelszavát? Kattintson ide.

Belépés
Bezár
Keresés a cikkekben

Írja be a keresendő kifejezést. Több szót is megadhat szóközzel elválasztva.



Keresés