Bejelentkezés Bejelentkezés | Regisztráció KeresésKeresés KeresésVendégkönyv Írjon nekünkÍrjon nekünk RSSRSS Legyen a kezdőlapomLegyen a kezdőlapom KedvencekhezKedvencekhez
24. óra
Létkérdések
Otthon
Kultúra
Bibliai rejtélyek
Életmód
Tallózó
Zöldsarok
Receptek
 
Itt vagyok: Főoldal » Cikkek » Kultúra » A vándortanító

A vándortanító

Az Égből pottyant mesék műfaját nehéz bekategorizálni. Egy egész nemzedék nőtt fel rajta. Ma már inkább legenda. Hazánk büszkélkedhet olyan előadóművészekkel, akik a gyerekek iránt érzett felelősségből ma is azon dolgoznak, hogy interaktív, gondolkodtató játékukban a varázslat minél több gyermek életében valósággá váljék. Ma Kacagó Koncert elnevezés alatt találkozhatunk országszerte művelődési házakban, könyvtárakban ezzel a különleges műsorral.
Kultúra 2012. március 06., kedd 18:42
Betűméret növelése Betűméret csökkentése Szóljon hozzá Cikk küldése e-mailben Nyomtatás Iratkozzon fel RSS szolgáltatásunkra

A műfaj megteremtője így mutatkozik be általában a gyerekeknek: „Képzeljétek, nekem születésemtől szerencsém van. Hálás vagyok, hogy nekem volt egy édesanyám, aki nő volt, és egy édesapám, aki bátor férfi volt. Voltak még nagymamáim, nagypapáim, és dédikéim, ükikéim, szépikéim, keresztkéim… és ők mind szerettek engem. Most abból a rengeteg szeretetből nektek is hoztam.”

Levente Péter nevével kapcsolatban gyermekműsorai jutnak eszünkbe, pedig művészi és pedagógiai pályája sokkal színesebb. Feleségével, aki negyven éve alkotótársa is, tizenöt éve kezdtek Lelkiderűgyakorlat címmel a felnőtteknek is átadni – mondhatnám – égből jövő üzenetet. A Magyar Örökség díjjal is kitüntetett házaspár, Döbrentey Ildikó és Levente Péter lelkiderűgyakorlatán előkerültek személyes emlékek, élmények, amiket a házasságukból, a családi életről, Istenről őriznek, és ahogy hallgattam őket, egyre derűsebb lettem. De a derű szó kevés is a lényeg kifejezésére. Inkább úgy fogalmaznék, hogy elhittem: habár az élet, olyan amilyen, de ha teszünk érte, sokkal szebb is lehet. Úton vagyunk mindannyian az érett felnőtté válás útján…

– Tudna mesélni nekem olyan történetet, ahol megtapasztalta Isten keze nyomát egy emlékezetes élethelyzetben?

– Abszolút isteni kegyelemnek élem meg, hogy végül én lettem az ország Móka Mikije. Akkor volt négy éve, hogy felvételiztem a Színművészeti Főiskolára, ahol a meghallgatás után Pártos Géza félrevont. Közölte ez a drága ember, hogy ne keseredjek el, a káderlapomra való tekintettel esélyem nincs bekerülni, de menjek el segédmunkásnak valamelyik színházhoz, és hamarosan úgyis kiderül a tehetségem. Elmentem a Bábszínházba, akkor Vámos László volt az osztályfőnöke a bábszínész- és pantomimképző stúdiónak. Hogy mégis én lettem a Móka Miki, a véletlennek köszönhető, de meggyőződésem, hogy véletlenek nem léteznek. 1965-ben egy nap Szabó Attila meglátott engem a TV büféjében, ahogy mérgelődve bábozom az asztalnál a kollégáimmal. Éppen el voltam keseredve, mert aznap az egyes stúdióból táviratot küldtek a színházba, de kiküldtek a stúdióból, hogy tévedésből hívtak be. Mikor megtudta, hogy bábszínész és pantomimes vagyok, mellette Feleki Kamill feleségéhez táncórákra, Farcádi Renée-hez balettre járok, rögtön behívott a stúdióba délutánra. Aztán 1965 szeptemberében, amikor a frissen végzett színművészetis hallgatóknak még meg sem száradt a pecsét a diplomájukon, és őket senki nem ismerte – én persze négy éven keresztül irigykedtem rájuk –, Szabó Attila rendezésében lejátszották velem az első Móka Miki adást. Négy év stúdiómunka után a színművészeti diploma helyett a Móka Miki szerepét kaptam.

– Felemelő olyan gondolatokat hallgatni, ahol a bölcsesség, az élethez való útmutatás nem személytelenül hangzik el, hanem az előadó kész akár beismerni saját botladozásait is. Igazán tiszteletreméltó, hogy amikor említi előadásain, hogy magatartástudományt tanít, hozzáteszi: először is magamnak, hangosan gondolkodva. Mi is ez a tantárgy, hol tanítja?

– Valóban, először magamon döbbentem meg, hogy szükséges érett felnőtté válni. Életem fordulatot vett negyven éves koromban, amikor csapás ért bennünket: feleségemmel elvesztettük második gyermekünket, Marci fiunkat. Elfogadtam Istentől, de nem volt könnyű. Annyira megviselt, hogy három évig a poklot jártam. Bár feleségemmel orvosi műhibák sorát tapasztaltuk, tudtam, hogy nem csupán erről van szó, magamban kerestem a választ a kérdésre: miért történhetett velünk meg ez? Ildikóval négy gyereket terveztünk, szerettünk volna. Aztán megértettem valamit közben, amit Karácsony Sándor műveinek, gondolkodásának is köszönhetek. Általa új kihívás elé néztem: érett felnőtté akarok válni, hogy méltó legyek Döbrentey Ildikó és a közönségem, munkatársaim bizalmára, és kész legyek az Istennel való elszámolásra. Addig ugyanis hiányzott belőlem az igazi alázat. Bejelentkeztünk Karácsony Sándor tanítványához, Kontra György professzorhoz, aki fogadott és három éven keresztül a lakásán tanított minket az eredetien gondolkodó reformpedagógus hagyatékából. Karácsony Sándor alapot fedezett föl, amikor megfogalmazta a különböző életkorú gyermek-ifjakra jellemző társas-lelki kategóriákat. A gyermeknek nem csak a testét-szellemét szükséges edzeni-oktatni, kötelességünk a lelkével is törődni. Ezáltal nem csak neveljük őt, hanem növeljük is! Az ő üzenete, hogy éretlenből érett felnőtté kell válnunk – és én negyven évesen értettem meg, hogy nem vagyok érett felnőtt. Aztán évek alatt, mint emberi viselkedéskutató, magatartáskultúra gyűjtőnéven építettem fel egy elméletet, aminek a lényege a test-szellem-lélek hármas egységének egymásra hatása és a gondolkodás-döntés-cselekvés hármasának összefüggései az ember érett felnőtté válásának küzdelmében.
Viselkedni hétmilliárd emberi lény képes, magatartásra kevesebben törekszünk. Az első feltétel az önismeret, ami nem tévesztendő össze az önmegvalósítással – az csak egy mazsola az önismeret tésztájában. Nagyon fontos, hogy időben felismerje és elfogadja az ember született egyéniségét, hogy pozitív személyiséget kezdhessen építeni. Az önismeretre még jóval halálunk előtt próbáljunk szert tenni. Ezután az önuralom gyakorlása és a folyamatos önképzés következik. Önismeret, önuralom, önképzés: ez a hármas tarthat össze párkapcsolatokat is. Természetesen szeretet nélkül minden ismeret önmegvalósítássá silányulhat.

– Most hol tart ezen az úton, így hatvannyolc évesen? Mi segített igazán a változásban?

– A feleségem, aki ebbéli igyekezetemben az én legkitartóbb segítőtársam, szokta mondani: Mit is tanítasz te? Magatartáskultúrát? Tegnap látszott rajtad! Még nem értem el az érett felnőttséget, de a törekvésem kisugárzása már biztató részeredményekkel kecsegtet. Mondjuk, több örömet szerzek a környezetemnek, mint bánatot, és hasznosabb vagyok, mint káros. Az én életemben is az a kérdés – ahogy sokunknak –, hogy hogyan reagáljak konfliktushelyzetekben? Mindannyian ösztönlénynek születünk, kevesebben észlénnyé is válunk. Az elsőnél lökődünk, a másodiknál lökdösődünk. Az érett felnőtté váláshoz szükséges egy harmadik fázis, az pedig a társas lényünk, aki vigyáz a másik kettőre. Ebből a három viselkedési módból állhat az ember magatartása, amivel a konfliktushelyzetekben cselekszik. Levente Péter ösztönlénye azt mondja egy igen bosszantó helyzetben: szájon kéne vágnom. Aztán megszólal az észlényem: várj, gondolkozzál, gyere, zsaroljuk meg. Akkor egy még halkabb hang megszólal: megölni aljas dolog, zsarolni cinikus – hogy lehetne nemesen viselkedni? Végül létrejöhet a csoda, ránézek az illetőre, és azt mondom nagylelkűen „egyébként meg jó egészséget kívánok, Isten áldja…” Vagyis, ha nehezen is, de megbocsátok. Huszonöt éve próbálkozom, és még mindig nem sikerül a konfliktushelyzetekben azonnal nemesen reagálnom.

– A szavaiból úgy érzékelem, hogy amit tanít, az elsősorban az életre neveli a fiatalokat.

– A saját életemből leszűrve épül elsősorban az, amit tanítok. De ahogy huszonnnégy évesen édesapámnak mondtam, most sincs másképp: – Nem idealista materialista leszek, hanem realista. Jézuskövetőnek, egy Istenben hívőnek vallom magam. Ez a magatartáskultúra tulajdonképpen önismereti, módszertani és gyakorlati tantárgy egyszerre. Meghívásos alapon vagyok óraadó néhány felsőoktatási intézményben. Mivel osztályidegenként nem járhattam egyetemre vagy főiskolára, nem tudtak ellátni akadémiai szemellenzőkkel. Gimnáziumi érettségim van, ezen túl marxista esti egyetemen tanultam esztétika-filozófia szakon. Vándortanító vagyok tehát, aki tanulva tanít, és nem havi fixen ülő rektor-professzor. Szükségük van a fiataloknak erre, mert nagyon egyoldalú tapasztalattal rendelkeznek. Engem édesapám lutheránusként nevelt, de ezen kívül három különböző vallással voltam kapcsolatban. Nagyon színesen növelődtem, és rengeteg szeretetet kaptam, ezért is tudok nyitottan, elfogadóan gondolkodni, közeledni mások felé.

– Gondolom, nem a megszokott tanórákon vesznek részt a hallgatók. Önnek is fontos a személyes példa és a kapcsolat? Karácsony Sándorról olvastam, számára fontos volt a diák-partner viszony. Természetesnek tartotta, hogy a diáknak önálló gondolatai vannak, mer és tud kérdezni. „Legyen tehát tevékeny társa tanárának, az sem baj, ha kételkedik, ha lázad, ha gyanakszik.”

– Természetesen nagyon fontosnak tartom a személyes útkeresést, önálló gondolkodást, mert ez vezethet felelősségteljes döntéshez az életben. Az önfegyelmet például tőlem kell, hogy megtapasztalják, ahogy a tiszteletet is. Különleges jegyzetelési módot várok el a hallgatóktól: nem csak az én gondolataimat, nézőpontomat, módszeremet kell, hogy leírják, hanem a saját gondolataikat, megjegyzéseiket, kérdéseiket is. Ezeket kérem is bemutatásra a vizsgán, és arra motiválom őket, hogy később a társukkal is vezessenek ilyen füzetet, amit érdemes átolvasni, mielőtt a házasságról döntenek. A házasságban rendszeresen érdemes elővenni ezt a jegyzetet, amikor esetleg hűl a szerelem és igényem van melegen tartani a sírig.

– Milyen reménységet tud adni a fiataloknak, fiatal házasoknak, amikor annyi a válás? Önöknél ezek szerint megvalósult a boldog házasság?

– Nem boldog, hanem küzdelmesen eredményes a házasságunk. Feneketlenül tragikus időszakok, bosszantóan kicsinyes purparlék és felemelően boldog pillanatok tarkítják az együtt töltött negyvenhárom évet. Az a célunk Döbrentey Ildikóval, hogy reményt, hitet, és erőt adjunk az embereknek ezen a téren, hiszen a házasságunk határozza meg gyermekeink jövőjét is. Tizenöt éve kezdtük el lelkiderűgyakorlat formában azokat az előadásokat, szolgálatokat – amiknek egyébként meghívás alapján teszünk eleget –, amiket a közönség lankadatlan figyelemmel, sírva, kacagva, jegyzetelve ül végig és utána még beszélgetésre is sor kerül. Rendszeres visszajelzéseket, leveleket kapunk, hogy kinek az életében, házasságában mi valósult meg a hármas egységeinkből. A boldog házasság helyett arról tudunk mesélni, hogyan küzdöttünk meg a boldog pillanatokért a megpróbáltatások közepette.

Balássi Anett
Kultúra 2012. március 06., kedd 18:42
Cikk küldése e-mailben Nyomtatás Iratkozzon fel RSS szolgáltatásunkra
Ossza meg ismerőseivel!
Kövessen minket a Facebookon és a Twitteren is!
Aktuális számunk
Megjelenés
június
10-én.
A tartalomból:
Nyitott Szemmel Mediációs Műhely
Fizessen elő magazinunkra!
Válassza ki az előfizetés időtartamát
és kattintson a Tovább gombra.
Éves
4000 Ft (postaköltséggel)
Féléves
2000 Ft (postaköltséggel)
valamint
Tekintse meg a Nyitott Szemmel magazin digitális változatát is! Az első két szám INGYENES!
Nyitott Szemmel kiadványok
Programajánló
A 2011. évi személyi jövedelemadók 1%-ából 2012-ben 131.678 Ft-ot utalt ki a NAV az Élj Inkább Alapítvány számára. Az Önök által felajánlott összeget a Nyitott Szemmel magazin nyomdaköltségére fordítottuk.
Köszönjük, hogy 1%-os felajánlásaikkal támogatták célkitűzéseinket, és 2014-ben ismét bizalmat szavaztak számunkra.
Bezár
Cikk küldése e-mailben
A vándortanító

Kinek (e-mail cím):
Kitől (név):
Kitől (e-mail cím):
 
Küldés
 
 
Copyright © 2008-2019 Nyitott Szemmel Online. Minden jog fenntartva
 

Bezár
Bejelentkezés

Felhasználónév


Jelszó

Elfelejtette a jelszavát? Kattintson ide.

Belépés
Bezár
Keresés a cikkekben

Írja be a keresendő kifejezést. Több szót is megadhat szóközzel elválasztva.



Keresés