A világ fotósszemmel 3. rész - Dvornik Gábor

Mikor ragadtál először fényképezőgépet?

– Még gimnazista koromban. Emlékszem, egy remek Practica gépem volt, amit a mai napig sajnálok, hogy időközben eladtam. Komolyabban csupán öt éve fotózom, most már digitális géppel. Igaz, néha előveszem az analógot is, de már nem a régi filmes vonal jellemző rám.

A legtöbb fotód az utómunka során kapott plusz színek miatt egyfajta mese- vagy álomvilágot mutat be. Ennyire szürkének látod a magyar valóságot?

– Mindennek megvan a létjogosultsága, ha kellő határok között és érzéssel, harmóniával alkalmazzuk. Nyilván egy rossz alapképből semmilyen technikai csodaszerrel nem lesz művészi alkotás. Azért használok digitális utómunkát, mert szerintem a képhez hozzá kell adnom magamat, illetve azt a személyes érzésvilágot, amit esetleg fizikai eszközökkel megörökíteni nem lehet. Mindannyian másként látjuk a dolgokat, és ettől szép vagy szomorú, ettől ezerszínű létünk.

Milyen tendenciákat látsz a fotózás világában akár a technika, akár a témaválasztás tekintetében?

– Nem vagyok főállású fotós. Nem vagyok profi a szó klasszikus értelmében. Szabadúszóként bedolgozok különféle magazinoknak, csinálok portfóliót modelleknek, esküvőkre is eljárok, de nem ez a megélhetési forrásom. Talán jó is, mert nem esem a rutin és az iparszerűség csapdájába, ugyanakkor élvezhetem a változatosságot és az új emberek megismerésének opcióját. A profi fotózás gyengéjének azt látom, hogy sablonokban, futószalagon gyártják a képeket. Azért persze nem ilyen szürke a kép, mert nagyon sok jó fotós is van, de összességében, ahogy a technika egyre fejlődik, a nézőpont és az elkapott pillanat néha lemarad.

Milyen terveid vannak?

– Rengeteg témám van, csak meg kell látnom és élnem. Küzdök a fennmaradásért, igyekszem nyitott szemmel járni. Szeretnék tovább lépni, pályázatokon szerepelni, és távlati terveim egyike híres festmények fotóra való átapplikálása, amihez szponzort kell találnom. De a legfontosabb, hogy képes legyek képeket, alkotásokat létrehozni, és sokáig nyitva tudjam tartani a belső szememet, ráérezni az igazi pillanatokra. S hogy utána legyen módom e világot átadni másoknak is.