A világ fotósszemmel 5. rész - Rózsa Zsuzsanna

Mikor kezdtél el komolyabban foglalkozni a fotózással?

Bár édesapámnak volt egy Smena 8 típusú fényképezőgépe, melyet érdeklődéssel vettem a kezembe gyerekként, igazából 1995-re datálom fotózásom kezdetét. Akkor találkoztam Domokos Józsival, aki korábban a filmgyár standfotósa volt. Kölcsönkaptam a fényképezőgépét, melyet első pillanattól a magaménak éreztem. A felvételeim láttán Józsi biztatni kezdett, s ezt sikerült olyannyira komolyan vettem, hogy bekopogtam az Iparművészeti Egyetem fotóműhelyébe azzal, hogy szeretném megtanulni a fényképezés technikáját. Segítőm is akadt Kaunitz Tamás személyében, akivel utána még évekig rendszeresen találkoztunk és együtt átnéztük, megbeszéltük az új fotókat.
1997-től jelentek meg anyagaim a sajtóban, főképp a Zalai Hírlapban, mivel akkor még vidéken éltem. Külsősként dolgoztam a lapnak, a fotózás mellett mással is foglalkoztam.

„A szépet keresem, a boldogságot, a harmóniát. Sosem mennék el háborút fotózni” – így nyilatkoztál egy beszélgetésben. Miben találod meg a szépet, boldogságot, harmóniát? Mik (vagy kik) a kedvenc témáid?

Azzal, hogy nem szívesen fotóznék háborút, arra utaltam, hogy nem a vért, a nyomort, a szenvedést szeretném megmutatni a képeimmel, azzal úgyis tele vannak a hírek. Mondhatni, főképp erről szólnak. Szóval, ezt a munkát inkább meghagyom másnak.
A szépség ott van mindenütt. Egy mosolyban, egy virágban, egy tájban. Csak ki kell nyitni a szemünket. Meg a fülünket, meg az összes érzékszervünket. Szagolj meg egy rózsát, hallgass meg egy szép zenét, érints meg egy selymet! Ez mind-mind örömforrás lehet az embernek.
Legkedvesebbek számomra az utazásaim során készült fotóim. Távoli népek, kultúrák felfedezése és fotografálása óriási élmény. Belelátni a mindennapjaikba, megkóstolni az ételeiket, megismerni a gondolkodásmódjukat nagyon izgalmas dolog.

Sok országban jártál, sok mindennel és mindenkivel találkoztál. Mi a legemlékezetesebb pillanatod?

Mindenhonnan vannak kedves történeteim. Nem felejtem el, mikor Egyiptom egyik kis oázisában vendégül látott egy család, vagy amikor a damaszkuszi bazárban ajándékba kaptam egy sálat, anélkül, hogy bármit is vettem volna. Múlt nyáron Szlovákiában fotóztam és a Tátrában találkoztam Laco Kulangával. Az öregúr teherhordó és arról híres, hogy fiatalabb korában több, mint 200 kg-t cipelt föl a hátán. Laco fönt él a hegyen, ahonnan, azt mondják, éjszaka is gond nélkül letalál. Tavaly tavasszal kétszer is meglátogatta a medve. Máig könnyes szemmel mesél erről a randevúról.

Mi a következő úti célod?

Ezt még nem tudom. Az utazásaim általában spontánul alakulnak, mondhatni, megtalálnak.

Honlapodról (www.fotorozsa.hu) az is kiderül, hogy színházi fotókat is készítesz. Ez szinte egy külön műfaj. Mikor és miért kezdtél el ezzel is foglalkozni?

Még Zalaegerszegen kezdődött. Bereményi Gézát – aki akkor a színház művészeti vezetője volt - megpillantottam az utcán és úgy éreztem, a teátrumban a helyem. Legjobban a kulisszák mögötti világ érdekelt. Közel egy évadot töltöttem el a zalaegerszegi színházban, így született A színpadon túl című anyagom, mely Nagykanizsától Budapesten át Szolnokig bemutatásra került. Évek múltán az Operaházban a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete ösztöndíja segítségével készítettem hasonló anyagot, melyet Az Operaház kulisszái címmel mutattam be 2008-ban a Vörös Szalonban.

Kit tartasz kollégáid közül meghatározó egyéniségnek, aki leginkább formálta művészetedet?

Azt gondolom, mindenkitől lehet tanulni valamit. Hálás vagyok Domokos Józsinak, hogy „fölfedezett”, Kaunitz Tamásnak, hogy istápolt és sokaknak, akik beavattak a saját tapasztalataikba. De mindig igyekeztem a magam útját járni és nem tudnék kiemelni senkit sem, aki nagy hatást gyakorolt volna rám. Mondjuk Annie Leibovitz kiállítása sok-sok évvel ezelőtt nagyon megfogott, tisztelem őt.

1998 óta vannak önálló kiállításaid. Milyen terveid vannak ezzel kapcsolatban?

Igen, most már közel húsz önálló kiállítás van a hátam mögött. A legutóbbi – melynek Szíriában készült az anyaga – Budapest után hamarosan Gyulára vándorol.