Húsz éve halt meg Borsos Miklós

Azóta hozzá illő csendben a Borsos Miklós-Kéry Ilona Alapítvány ápolja a művészi hagyatékot, melynek egy része az erdélyi szülőföldön, Gyergyócsomafalván, másik része Győrött, ifjúi évei színhelyén, harmadik része a budai Várnegyedben, utolsó otthonában található.

Húsz év múlva…

Mesterember volt. Úgy művész, hogy elsajátította és alkalmazta mesterségének, a szobrászatnak és a grafikának, ezernyi csínját-bínját. Firenze volt kedves városa. Ide, nagy mesterei, Michelangelo és Leonardo közelébe költözött volna a legszívesebben. Felesége tihanyi házuk köré közel hasonló kertet, épületet varázsolt, mint a toszkán táj. A XV–XVI. századi itáliai mesterek nemes egyszerűsége, elmélyülő életismerete volt számára a példa és a tanulság. Az Úri utcai lakásban Leonardo és Rembrandt egy-egy műve függ egymás mellett szobája falán. A legnagyobb, a leghitelesebb példák, kétségkívül. Halála után tett róluk tanúságot igazán. Özvegye különleges rajzsorozatra bukkant az egyik fekvőhely ágyneműtartójában: japán merített papíron, kínai tussal, barna diópáccal készített rajzokat. A rajzsorozatot az 1970-es években folyamatosan készítette-rendezte össze. A bibliai teremtéstörténettől indul, végigvezet az Ó- és Újszövetség számára emlékezetes történetein, megtoldva kedves görög témáival.
Kétségkívül, szobrai a legjelentékenyebb alkotásai. A magyar költőkről – Kassákról, Szabó Lőrincről – és művészekről – Barcsay Jenőről, Egry Józsefről és Lyka Károlyról – készült szoborportréi feledhetetlenek. Idős korában a végsőkig letisztult formák vonzották.

Látogatóban Borsos Miklósnál

1980-ban feleségemmel kapaszkodtunk föl a Borsos házaspár Rómer Flóris utcai lakásához. Nem kis megilletődöttséggel hallgattuk az idős mestert. Igen meglepődött, hogy feleségem értő és meleg hangú cikket közölt az Új Írás egyik számában Levelezőlapot küldött nekünk, amelyben nemcsak megköszönte az írást, hanem otthonukba is invitált. Akkoriban állítottam össze egy folyóirat-számot a zsoltárok és a Passió kapcsolatáról. Rajzot kértem tőle, amit azon nyomban meg is ígért. Pár hét múlva mehettem érte, majd mikor a nyomdai munkálatok végén visszavittem, csodálkozó szemmel nézett rám. Nem értette, hogy miért juttattam vissza szerzőjéhez. Ő ezt nekem szánta. Így lehet ma is birtokomban „A zsoltárokhoz, BM. 1980” aláírással. Ki az ember a mindenségben? Miért törekszik olyan eszelősen függetlenné válni Istentől, mintha az nem is a jó-, hanem a rosszakarója volna? Miért vergődik a kísértések hálójában egész életében? Mi akadályozza felemelkedésében és boldogulásában? Győzhet-e valósággal és a legfőbb ellensége, a halál fölött is?
Ezek Borsos Miklós témái. Ma, holnap és holnapután is megmaradnak időszerűségükben. Mesterember. Mester, de még inkább ember.

Folytatás a magazin július-augusztusi számában olvasható.