Bejelentkezés Bejelentkezés | Regisztráció KeresésKeresés KeresésVendégkönyv Írjon nekünkÍrjon nekünk RSSRSS Legyen a kezdőlapomLegyen a kezdőlapom KedvencekhezKedvencekhez
24. óra
Létkérdések
Otthon
Kultúra
Bibliai rejtélyek
Életmód
Tallózó
Zöldsarok
Receptek
 
Itt vagyok: Főoldal » Cikkek » Kultúra » Messiások(k)

Messiások(k)

A Messiások című kiállítás a debreceni Modemben

A megnyitó előtti hetekben mindenhol erről a kiállításról lehetett hallani, köszönhetően a dinamikus, modern, bár több helyen merész, hatásvadász reklámkampánynak.
Kultúra 2010. január 05., kedd 21:53
Betűméret növelése Betűméret csökkentése Szóljon hozzá Cikk küldése e-mailben Nyomtatás Iratkozzon fel RSS szolgáltatásunkra

Amely eredményes volt, hiszen – a kiemelten magas belépődíjak ellenére – a nyitást követő tíz nap alatt több mint tízezer látogató volt kíváncsi a kiállított művekre. Budapest után tehát Debrecen is elmondhatja: igazi közönségvonzó, rekordnézőszámú tárlatot szervezett. Ennek megfelelően a kiállítás előkészítése is nagyratörő: a szervezők két év alatt rekordszámú gyűjteményből válogattak, 81 múzeumból és ismert magángyűjtőtől kölcsönözték a műveket. 1300 négyzetméteren 120 művész összesen 230 művével szeretnék bemutatni a megváltás szakrális és profán oldalát.
Már a kiállítás címében szereplő többes szám is provokatív, hiszen azt sugallja, hogy több messiás is létezett, sőt létezik. Itt a messiás nemcsak vallási kontextusba helyezett tulajdonnév, hanem köznév, hiszen több van belőle: a szervezők minden olyan személyt messiásnak tekintenek, aki tanai és cselekedetei révén valamely közösség számára megváltást ígér, és azt be is tartja. A tárlat kurátora ezzel egyidejűleg jelzi: szeretnének mentesek lenni a megváltás témájára rárakódott merev sztereotípiáktól, és nem céljuk, hogy a műveket történeti, teológiai, pszichológiai illusztrációnak tekintsük. A megváltás gondolatát négy fő nézőpont (az emberi test, a halál, a történelmi megváltás ígérete, a megváltás keresztje) szerint mutatják be. Amelyek külön-külön is érdekes és kimeríthetetlen témák a művészetben. Egyszerre foglalkozni velük nagy és veszélyes vállalkozás. Túl nagy feladat a múzeumnak, és túl nagy falat a befogadónak is.


Miféle test adatott nekünk?

Érdekes és jogos a kérdésfelvetés az első teremben. Az ember Isten képére, hasonlatosságára lett ugyan teremtve, azonban testünk is halandóvá vált a bűneset következtében. Így megváltásra van szüksége. A megváltás gondolata két szükségszerű elemből épül fel, az első a bűntelenül teremtett ember bűnrabszolgaságba süllyedése, a második egy szabadsággal rendelkező lény, maga Isten, aki visszaadja az elveszített szabadságot. De sajnos az itt megjelent művek nagy része sem a teremtettséget követő rövid bűntelen korszakot, sem a későbbi rabszolgasorsot (test romlását, illetve megváltásra szorultságát) nem mutatja be. Ellenben megnézhetjük Picasso A matador és a meztelen nőjét, Edvard Munch Csókját, vagy Marc Chagall Kék faluját, de úgy tűnik, ők csupán "húzónevek", hogy a következő teremben – aránytalanul nagy teret engedve a lengyel Dariusz Gorczyca Camera Anatomica fotómontázs-sorozatának – poszter méretű meztelen női testekre rávarázsolt pontos anatómiai metszeteket nézhessünk. Miért kell ennyi (különböző minőségű) női aktot megnéznünk, hogy eljussunk a megváltásig? Ennek oka a téves koncepcióban keresendő.


Sztereotípiák között

Az ígérettel ellentétben a sztereotípiák felszámolása és az elfogulatlanság helyett éppen azok felerősödését tapasztaljuk. Az eredendő bűn sztereotípiája a négyrészes kiállítás három részében szóba kerül. Ez a közkeletű keresztény felfogás azt állítja, hogy az első embernek, az egész emberiség képviselőjének a bűne mint kegyelem nélküli, bűnös állapot minden emberre átöröklődik, átszáll. Pedig a velünk született bűnre való hajlamunkért egyáltalán nem vagyunk felelősek, csupán dédelgetett kívánságinkért és az abból fakadó bűneinkért. (Lásd: "Hanem mindenki kísértetik, a mikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganván, bűnt szül, a bűn pedig teljességre jutván halált nemz." Jak 1, 14–15) Egyedül az eléggé háttérbe rejtett Ladislav Carrny baktériumokkal beoltott, sötétben világító szoboröntvényei fejezik ki, az ember bűn miatt megfertőződött és másokat is megfertőző állapotát. Testünknek szüksége van a teljes átalakulásra, azaz a megváltásra. De vajon ki a megváltója? Mi a megváltás lényege? És mi nem az?




A hamis megváltás bemutatása

A következő teremben a már említett talajvesztettség sokkoló magamutogatásba csap át, a test önmegváltási kísérletével kapcsolatos videoinstallációk tekinthetők meg. Ilyen a szerb Marina Abramovič "önhasfelmetsző" installációja, melyben a művésznő pengével ötágú csillagot vág alhasába, majd véresre korbácsolja magát. A tel-avivi Sigalit Landau is a saját testét állítja a művészi akció szolgálatába a Tövis hulla-hopp című videójában. Meztelenül pörgeti derekán a húsába újra és újra belevájó töviskarikát. Naturalista, bizarr és teljes mértékben hamis megváltást mutató alkotások ezek. Legalább szembesít: valóban van a messiásnak többes száma, mivel mi is sokszor önmagunkban, vagy más emberekben, esetleg tárgyakban, azaz hamis messiásokban hiszünk. Megkerüljük a világot, miközben az igazi Messiás ott áll mögöttünk. Kiderül az is Cristi Pogacean kételkedő Tamást bemutató videoinstallációt megtekintve, hogy a mai embernek folyamatos bizonyítékokra van szüksége. A megváltásról is. Megdöbbenésem felháborodásba csap át, amikor belépek a szemérmesebbeknek, illetve 12 éven aluliaknak nem javasolt terembe, ahol a bécsi akcionisták (az 1960-as és 1970-es évek képzőművészeti csoportja) mutatkoznak be. Elsősorban szókimondó, szexuális perverziókkal is foglalkozó témáik miatt váltak ismertté, hírhedtté: Hermann Nitsch, Otto Muehl, Günther Brus. Az ő fotóik és a folyamatosan bemutatott DVD-filmjeik is a drámai orgiaszínházak brutális jeleneteit mutatják be: állati belsőségek keverednek az emberi vérrel és testnedvekkel. Pornografikus kikötözések, vad önkínzások. Ötvöződik a hamis keresztény megváltástanok miszticizmusa a pogány termékenységrítusok érzékiségével. Látható, ha az ember elveszíti egészséges irányultságát és felsőbbrendű lénytől származó voltát, törvényszerűen önmagánál alacsonyabb lényekhez kezd hasonlítani. Az itt megjelenített műveken többnyire olyan szintre süllyedt az emberi méltóság, hogy az már az állatokhoz is méltatlan. Szinte menekülök a teremből.


Profán megváltáskép

Láthatjuk tehát, hogy a XX. században profán módon újraértelmeződött a test megváltásáról alkotott kép, amely jelzi az ember önmagába vetett bizalmát. Egyrészt az emberi test új kultuszai jöttek létre a testedzéshez, a plasztikai sebészethez, klónozáshoz és egyéb beavatkozásokhoz kapcsolódóan, másrészt a középkort követően ismét előtérbe kerül az öncélú, de mégis vallásos keretben ("Imitatio Christi") megjelenő test gyötrése, kínzása. Az aszketizmus szerint a lélek akkor szabadul a test béklyóiból, ha sanyargatjuk a testet. A lélek szentségét csak a test leigázásával hiszi biztosítottnak. Pedig a kereszténység fő gondolatait összefoglaló (sajnos mégis méltatlanul félretett) könyv, a Biblia szerint a test és lélek nem választható el egymástól, mivel a test a benne lakozó lélek templomaként lett teremtve. A bűneset következtében a test is megromlott, azonban ismét a Lélek templomává válhat. Ezért nem sanyargatni, bántani, hanem óvni, őrizni, védeni kell – a magunk és a másik ember testi épségét, egészségét is. Egy másik közkeletű félreértés és tévedés is sugalmazódik a kiállított tárgyak alapján, miszerint a bűn szinte kizárólag a testiséggel, szexualitással hozható szoros összefüggésbe.


A halott ember

"Az itt látható művek különösen nagy figyelmet szentelnek a halálhoz való viszonyulásunk változásának. Lehet-e megváltás a halál? Másfelől: miért vágyunk rá, hogy megváltsanak minket a haláltól?" – olvasható a kiállítás szövegében. Logikus és világos kérdésfelvetés. Azt gondolhatnám, hogy ez a szerkezeti egység olyan közbevetés lesz, amelyen áthaladva eljutok a halál egyetlen valós feloldásáig, a megváltásig. Azonban ismét tévedek. Tovább folytatódik az elképesztés, megbotránkoztatás. Például az amerikai botrányfotós, Andres Serrano hullaházban fényképezett, óriásira felnagyított "tetemeivel" szembesülhetek. Már-már szorongok, félek, elborzadok, menekülnék. Amennyire a test bemutatásánál a kiállított ábrázolásokon hiányzik a test bűneset előtti istenképűsége, majd a bűneset nyomán a test romlásának kontrasztja, ugyanúgy hiányosnak tartom, hogy csak egyfajta halálról, a testi halálról van szó. Annak is mikrorealista mutogatásáról. Ugyanis a keresztény terminológiában a "halál" több értelemben is használatos. Természetesen az ember élete végén történő biológiai elmúlását is jelzi, de emellett más fontos jelentése is van. Van élet a halál előtt? – szól nagyon találóan egy könyv címe, arra utalva, hogy lehet lelkileg halottként leélni az életet. A testi halálnál kétségbeejtőbb az emberi életeket rabul ejtő lelki halál. A Megváltásnak köszönhetően a feltámadás tehát nem kizárólagosan a test feltámadása (ahogy ezt a kiállítás sugallja), hanem a test és lélek együttes átalakulása, újjászületése. Itt is előtérbe kerül az eredendő bűn problematikája. Fontos ismételten megjegyezni, hogy nem eleve bűnösek vagyunk, hanem bűnre hajló természettel jövünk a világra. A halál, elmúlás a bűn következménye. Isten azonban ezzel együtt érez, és szeret, szán bennünket. Ezért halt meg. Halála és feltámadása megváltásunk biztosítéka.


A történelem ígérete

A legtöbb vallással ellentétben a kereszténység történelemszemlélete nem ciklikus, hanem lineáris. Azaz van kezdete és végpontja. Ezek feltétele a megváltás. Ezért a kiállítók jó érzéssel találták el, hogy megkerülhetetlen a megváltás történelembe ágyazott megközelítése. Bemutatják a társadalmi megváltással kecsegtető eszmerendszerek, az ideológiák mögé bújó társadalmi igazságtalanságok és a diktatúrák politikai vezetői. Egymás mellett láthatók hamis messiások, politikai, ideológiai megújulást ígérő vezetők: Jiři Suruvka Hitler-bajusszal felszerelt ikerpárja, vagy Putyin és Bush elnök is látható. Megnézhető az elnyomottak oldaláról Eva Kmentova keserédes és kifejező Kezek című bronz alkotása, vagy külön terem mutatja be a lengyel hőst, Lech Wałęsát is. Végre megfelelő (azaz jól látható, megvilágított) helyre kerül a Nemzeti Galériától kölcsönzött Szervátiusz Tibor Tüzes trónon című négyméteres vörösréz szobra. A Dózsa Györgyöt ábrázoló szobor a formai megoldásokat tekintve is a század egyik legjelentősebb alkotása. A fémből hegesztett monumentális mű nem elbeszéli, hanem sugározza a tragédiát. Diadalmas élet a halálraítéltben. Érdekes és mindenképpen kiemelésre méltó még Tara von Neudorf 2000 év kereszténységének terhe alatt című rajza is. Azaz nemcsak politikai eszmerendszerek és azok képviselői, hanem egyházi ideológiák is hamis messiásként voltak (lehetnek) jelen világunkban.


A történelem tragédiája

Eszembe jut, amit a kiállítás brosúrájában olvastam, a messiások többes számát illetően: a messiások lényege az, hogy megváltást ígérnek, és ezt be is teljesítik. Nem értek egyet ezzel a logikai bukfenccel (amit egyébként ebben a teremben a kiállítók is revideálnak), hiszen a hamis messiások lényege éppen az, ha jót vagy annak látszót ígérnek is, nem tudják betartani. És éppen ez a történelem – ma is illúziókat kergető – tragédiája, hogy újra és újra megvalósíthatatlan ígéretekben hisznek az emberek. Emellett az igazi messiás nem ideológiai eszmerendszert fejlesztett ki és terjesztett, hanem gyakorlati megváltást hozott. A kereszténység megváltása nemcsak egyéni, hanem történelmi is. Ez a legfőbb különbség hamis és igaz között. Messiás és álmessiás között. Ha a jó és hamis közötti különbség megszűnne, a megváltás értelmetlenné válna. Nincs azonban idő mélyebben elgondolkodni, és ezáltal felkészülni a reményeim szerint igazi Messiást és ezáltal megnyugvást, "feloldást" is bemutató termekre, mert eljutok az egyébként tus- és temperaönarcképeiről és emberábrázolásairól híres Anna Margit Céllövölde című képéhez. Döbbenten állok. Ez az első kép, ahol a megváltó, Jézus is megjelenik. Provokatív kontextusban. Jézus is egy a céllövöldén megnyerhető öt bábu közül. Hitler balkeze felől áll be a hamis messiások sorába. Fontos nézőpontváltás ez a művészetben: érdekes módon fejezi ki azt, hogy a Megváltót kortársai sem becsültek, ezért nekünk sem kell. Szomorúan tapasztalom, hogy a Messiás személye a XX. századra ugyanolyan toposszá (kulturális hagyománnyá) alacsonyodott le, mint az ember, állat, különböző tárgyak. Mindezek fényében érdekes Gulyás Gábor, a kiállítás kurátorának nyilatkozata. Szerinte azért nem közölnek provokatív műveket, mert nem lenne stílszerű, ha a vallási érzékenységét sértenék bárkinek. A nyilatkozatot nem értem, hiszen ekkora profánsággal régen találkoztam.


A megváltás keresztje

Kifulladva érkezem az utolsó, szerintem leghangsúlyosabb, ám ezzel együtt szinte a legrövidebb szekcióhoz. Nagyobb baj, hogy a kiállítás is kifullad. Láthatók ugyan a témát jól bemutató és ezért elgondolkodtató művek is, ilyen Mátrai Erik Tövismozaik című alkotása, amelyen rózsatövisből kirakott Krisztussal találkozom, vagy az 1958-ban elhunyt Georges Rouault – akit a legjelentősebb modern vallásos festőnek tartanak – Keresztrefeszítés című munkáját is megcsodálhatom. Ez először látható Magyarországon. De sajnos egyedül Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című olajfestménye kapcsolódik Jézus – evangéliumokból ismert – történetéhez. A kiállítás 230 műve közül talán az egyetlen, amely Jézust valódi emberként, de mégis messiási méltóságában ábrázolja. Emellett sajnos sok a "semmitmondó, kifejezéstelen mű" is, mint például a vitatott megítélésű excentrikus brit képzőművész, Damien Hirst keresztre feszítést ábrázoló képe. Ezzel szemben a jó művészet felkavaró, megrendítő, hozzásegít a szembesüléshez, és ezért változásra késztető. Továbbhaladva mással, máshogyan szembesülök. Máshogyan kavar fel a "megmerevedő hagyomány visszásságaira reflektáló" Andres Serrano vizeletbe mártott Krisztus-keresztje (mely a Lehugyozott Krisztus címet viseli). A képnél eszembe jut: a fő probléma az, hogy a szent és a profán, a szakrális és a banális szabatos megkülönböztetése és szétválasztása számos esetben nemcsak nehéz, hanem egyenesen lehetetlen. Különösen, ha műalkotásról van szó. A Lehugyozott Krisztus fotóján azt látjuk, hogy egy edényben a feszület vizeletben úszik. Majdnem egyöntetű még a művészettörténészek értelmezése is erről a munkáról, színtiszta blaszfémiáról beszélnek. Érdekes az is, hogy a feszület vásári bóvli műanyagból van. Tehát az első blaszfémiát nem Serrano követte el, hanem az a műanyagöntő mester, aki a Megfeszítettet ilyen ócska anyagból formázta meg. Tanulságos Bukta Imre gyufákból és tökmagból kirakott Kocsmabelső Krisztussal című alkotása is. Legjobban mégis Eugeniusz Get-Stankiewicz Csináld magad című munkája (amely egymás mellé téve tartalmazza a feszületet, egy kis Jézus-szobrot, egy kalapácsot és apró szögeket) ráz meg. Az öncélúvá váló provokatívság megdöbbentő. Ezek az alkotások nem közelebb visznek a Messiáshoz, hanem nevetség tárgyává teszik, és ezért eltávolítanak. A kiállításról kijőve azt érzem, hogy túlságosan sok mindent láttam. Rosszat, üreset, modernet, botrányosat, provokálót, öncélút. Csupán néhány alkotásnak volt valódi és eredeti mondanivalója a megváltásról. Hétköznapi felfedezés azonban, hogy ha a jót és a rosszat összekeverjük, akkor a rossz kerekedik felül.


"Ha nem nézem meg, sajnálom. De most, hogy megnéztem, sajnálom" – írja az egyik látogató a debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központ (Modem) Messiások című tárlatának vendégkönyvében. A kiállításon járva hasonló gondolatok kavarogtak bennem is.
Mivel a kiindulási pont is több sebből vérzik, ezért nem is tud, hova megérkezni. Sajnos a kiállítók elszámolták magukat: a nyitóteremben in medias res Pauer Gyula Jézust takaró torinói lepel című szoborinterpretációjával találkozhattunk. Ez elsőre grandiózus, ám célját tekintve nem teljesen világos prológus. Utólag visszatekintve inkább talán egy nagyképű szimbólum, miszerint itt majd fellebben a fátyol a Messiás valódi mibenlétéről, amelyet eddig sztereotípiák takartak el. Sajnos épp az ellenkezője igaz. Ahogy a megtalált torinói lepel körül keltett szenzáció is újra elterelte a figyelmet arról, akit nagy valószínűséggel soha nem is takart el. A kiállítás is, céljával ellentétben, inkább elfedi a lényeget, mintsem elfogulatlanul szólna a messiásokról. Inkább provokál, mint tanít. Bár lehet, hogy a kiállítás is csak a valódi kereszténység fájó hiányának, korunk kiüresedett, képmutató, konzumkereszténységének állít csorba, torz tükröt. Hiszen nem is a megváltásról szól, hanem arról, hogyan látja az ember saját létét ebben a vallástalan, új határokat kereső világban. Ezért lehetne akár figyelmeztetés is: a valódi Messiás keresése és megismerése nélkül csak hamis messiásokra futja – akár a művészetben is.

Dankóné R. Magdolna
Kultúra 2010. január 05., kedd 21:53
Cikk küldése e-mailben Nyomtatás Iratkozzon fel RSS szolgáltatásunkra
Ossza meg ismerőseivel!
Kövessen minket a Facebookon és a Twitteren is!
Aktuális számunk
Megjelenés
április
10-én.
A tartalomból:
Nyitott Szemmel Mediációs Műhely
Fizessen elő magazinunkra!
Válassza ki az előfizetés időtartamát
és kattintson a Tovább gombra.
Éves
4000 Ft (postaköltséggel)
Féléves
2000 Ft (postaköltséggel)
valamint
Tekintse meg a Nyitott Szemmel magazin digitális változatát is! Az első két szám INGYENES!
Nyitott Szemmel kiadványok
Programajánló
A 2011. évi személyi jövedelemadók 1%-ából 2012-ben 131.678 Ft-ot utalt ki a NAV az Élj Inkább Alapítvány számára. Az Önök által felajánlott összeget a Nyitott Szemmel magazin nyomdaköltségére fordítottuk.
Köszönjük, hogy 1%-os felajánlásaikkal támogatták célkitűzéseinket, és 2014-ben ismét bizalmat szavaztak számunkra.
Bezár
Cikk küldése e-mailben
Messiások(k)

Kinek (e-mail cím):
Kitől (név):
Kitől (e-mail cím):
 
Küldés
 
 
Copyright © 2008-2019 Nyitott Szemmel Online. Minden jog fenntartva
 

Bezár
Bejelentkezés

Felhasználónév


Jelszó

Elfelejtette a jelszavát? Kattintson ide.

Belépés
Bezár
Keresés a cikkekben

Írja be a keresendő kifejezést. Több szót is megadhat szóközzel elválasztva.



Keresés