Bejelentkezés Bejelentkezés | Regisztráció KeresésKeresés KeresésVendégkönyv Írjon nekünkÍrjon nekünk RSSRSS Legyen a kezdőlapomLegyen a kezdőlapom KedvencekhezKedvencekhez
24. óra
Létkérdések
Otthon
Kultúra
Bibliai rejtélyek
Életmód
Tallózó
Zöldsarok
Receptek
 
Itt vagyok: Főoldal » Cikkek » Létkérdések » Gyilkosság vagy igazságszolgáltatás?

Gyilkosság vagy igazságszolgáltatás?

Gondolatok a halálbüntetés visszaállításáról

A 2012-es év során – és sajnos már az azt megelőző időszakban is – számos olyan gyilkosság, élet elleni bűncselekmény történt Magyarországon, amely érthető módon ismételten felkorbácsolta a szenvedélyeket és felerősítette a halálbüntetés visszaállítását követelő hangokat.
Létkérdések 2013. február 27., szerda 21:36
Betűméret növelése Betűméret csökkentése Szóljon hozzá Cikk küldése e-mailben Nyomtatás Iratkozzon fel RSS szolgáltatásunkra

Elég csak a fiatal pécsi pszichológusnő, Bándy Kata meggyilkolására gondolnunk, akit a 2012. július 7-ről 8-ra virradó éjjel öltek meg hazafelé menet, különös kegyetlenséggel, szexuális indíttatásból. De mindegyik bűntény közül a legfájdalmasabb és legmegdöbbentőbb eset a 11 éves kaposvári kisfiú, Szita Bence erőszakos halála, akit saját nevelőanyja ölt meg két hajléktalan, büntetett előéletű személy segítségével.
A média különféle csatornáin azonnal megszólaltak a halálbüntetés szorgalmazói, internetes fórumokon, közösségi oldalakon pedig pillanatok alatt civil csoportok alakultak, mind ugyanazt az intézkedést követelve Magyarország vezetőitől: állítsák vissza a több mint húsz évvel ezelőtt eltörölt halálbüntetést, méltóbb szentenciát kiróva a gyilkosokra, illetve elrettentve és megelőzve ezzel a további szörnyű, élet elleni bűntetteket. A politika platformjain belül is történtek lépések ez ügyben; a Jobbik egy héttel a Bándy Kata-gyilkosság után kifejezte egyeztetési szándékát a halálbüntetés visszaállításáról, az egyik fideszes képviselő vezette Kisgazda Polgári Szövetségpárt pedig ezt írta július 16-ai közleményében: „Az elmúlt évek, de különösen az elmúlt napok eseményei azt igazolják, hogy a társadalom védelme megköveteli a halálbüntetés helyreállítását.” (http://www.hir24.hu/belfold/2012/07/16/)
A magyar Alkotmánybíróság 1990. október 24-én alkotmányellenesnek minősítette, majd eltörölte a halálbüntetést, melynek alkalmazását hazánkban 1945 után jócskán kiterjesztették, és kiszabták politikai, gazdasági, sőt tulajdon elleni bűncselekményekre is. Magyarországon egyébként az utolsó kivégzésre 1988. július 14-én került sor a Budapesti Fegyház és Börtön akasztóudvarán, amikor a brutális kínzásért és gyilkosságért elítélt Vadász Ernőt végezték ki.
Az elmúlt bő húsz év eseményei egyértelműen mutatják, hogy a halálbüntetés eltörlése óta ugrásszerűen nőtt a gyilkosságok, a gyakran egészen brutális bűncselekmények száma. Azok, akik annak idején – 1990-ben – hatályon kívül helyezték a kivégzéseket, úgy gondolták, hogy egy új, polgári demokráciában semmiképpen nem állhat fenn tovább egy olyan intézmény, amely az élet elvételét törvényessé teszi. A mindennapok tapasztalata azonban azt bizonyította, hogy amennyiben nincs az élet jogának elvesztését jelentő visszarettentés, akkor az erőszakos cselekmények csak annál jobban elszaporodnak, ezért egyre többen gondolják úgy, hogy demokratikus keretek ide vagy oda, a halálbüntetés intézményére mégiscsak szükség van, ha gátat akarunk vetni az elszabaduló bűnáradatnak.
Mint azt egyre inkább tapasztalhatjuk, és ahogyan jelen írásunkból is láthatjuk majd, a kérdésre a legkülönfélébb, egymásnak gyakran élesen ellentmondó válaszok születnek hazánkban is, ami egyáltalán nem egyedülálló jelenség, mert a halálbüntetés jogossága vagy jogtalansága valóban napjaink egyik legvitatottabb jogi, etikai, teológiai és társadalmi kérdése szerte a világon.
Hogy megfelelő kiindulópontot találjunk mindezek végiggondolásához, érdemes azzal a kérdésfelvetéssel kezdenünk, hogy tulajdonképpen mi is a halálbüntetés? Hogyan határozhatnánk meg ezen intézmény mibenlétét röviden, közérthetően és lényegre törően? Talán abban a definícióban egyezhetnénk meg leginkább, miszerint a halálbüntetés a legsúlyosabb büntetési forma, a bűnösnek talált személy életének jogos elvétele. Külön kell itt hangsúlyozni tehát a jogos szót, hiszen a kivégzések során az illetékes hatalom, igazságszolgáltatási szerv a saját, alkotmányosnak elfogadott törvényeinek megfelelően veszi el az elítélt személy életét, vagyis teljesen legitim, jogszerű keretek között. Ugyanakkor éppen ez a szó az, amely a leginkább felkorbácsolja a halálbüntetést ellenzők kedélyeit, és amely a legtöbb vitát támasztja, hiszen – mint sokan mondják – hogyan is lehet egy ember életének kioltását bármilyen körülmények között jogosnak nevezni?
Máris eljutottunk tehát a véleménykülönbségek gyökeréhez. Az egyik tábor ugyanis a következőképpen gondolkodik: ha helytelennek és elítélendőnek tartjuk az emberölést, akkor hogyan szentesíthetjük azt az államhatalom kezében a kivégzések alkalmával? Az emberek másik csoportjának kérdése pedig így hangzik: ha igazságosak és méltányosak akarunk lenni, akkor a gyilkosságra vetemedőknek ugyanazzal kell fizetniük, amit embertársuktól elvettek, vagyis az életükkel.
A halálbüntetést ellenzők tehát az emberi élet abszolút, minden körülmények közötti védelmét vallják, és alapvető ellentmondást látnak abban, hogy miközben megvetjük a gyilkosságot, a hóhérok kezében mégis jóváhagyjuk azt. Tény, hogy okfejtésük logikusan hangzik, felvet azonban egy újabb kérdést, nevezetesen: ugyanolyan értelemben gyilkosságnak nevezhető-e a halálbüntetés, mint a bűntényként, erőszakosan és ártatlan emberek ellen elkövetett emberölés? Van-e, lehet-e szerepe itt annak a szempontnak, hogy a halál elszenvedője ártatlan áldozat, vagy pedig olyan személy, aki nem az, mivel már előzőleg elvette valamely ártatlan embertársa életét? Hiszen a halálbüntetés-ellenesek véleményalkotását valószínűleg az is befolyásolja, hogy a történelem során bizonyos politikai rendszerek vagy uralkodók gyakran a saját kényük-kedvük szerint tartották kezükben a pallost, és „tettek el láb alól” jogos büntetés címén sok olyan embert, akik ténylegesen nem, vagy legfeljebb kivégzőik szemében voltak bűnösök. Mindannyian hallottunk már koncepciós perekről, pogromokról, rögtönítélő bíróság általi „tisztogatásokról”. Ha ebben az összefüggésben gondolkodunk el a kérdésről, akkor könnyen hajlamosak lehetünk a halálbüntetést gyakorló államhatalomra vérengző fenevadként gondolni, és hamar olyan kijelentésig juthatunk, mint amit Albert Camus, a francia regényíró és esszéista fogalmazott meg egyik legismertebb művében: „…a társadalom, amelyben élek, a halálos ítéleten nyugszik, s ha küzdök ellene, a gyilkosság ellen küzdök.” (Albert Camus: A pestis. A bukás. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1962, 4. fejezet.) Természetesen az ilyen esetekben semmiképpen sem tarthatjuk elfogadhatónak a halálbüntetéseket, amelyeket ilyenkor nyilvánvalóan önző csoportérdekekből rónak ki és hajtanak végre, minden becsületes megfontolás nélkül.
A másik tábor, a halálbüntetést támogatók elgondolását pedig egy Paul Éluardtól való idézettel tükrözhetnénk: „Nem lehet addig üdv a földön, / Míg bocsánat terem a gyilkosoknak.” (A bűnbocsánat-árulók. Paul Éluard versei. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977, 91. o.) Ebben az érvelésben is érezzük az igazságtartalmat, itt viszont arra kell vigyáznunk, hogy át ne essünk a másik végletbe, úgy gondolkodva, hogy minden gonosztevőt okvetlenül és minél hamarabb ki kellene végezni; a bizonyítási eljárásnak ugyanis mindenkor körültekintőnek, pártatlannak és eredményesnek kell lennie. Arról nem is beszélve, hogy tévedés is csúszhat egy-egy bíróság munkájába – ilyesmire is volt már számos példa.
Az emberi vélemények ütköztetése után fordítsuk figyelmünket a Biblia felé, amelyet nagyon sok ember Isten szavának tart. Nem önkényes döntésként szeretnék a Szentírásból is idézni, hanem azért, mert éppen a halálbüntetés kérdéséről vitatkozók között nagyon gyakori az, hogy bibliai szövegekkel igyekeznek alátámasztani érvelésüket, mivel a kérdést sokan közülük morális-teológiai problémának tartják. Már csak ezért is szükséges tehát erre kitérnünk.
A Biblia legalapvetőbb szabálya mások életének elvételét illetően természetesen a sokat idézett „Ne ölj!” parancsolat. Kevesen tudják azonban, hogy a Szentírás egyetlen esetre vonatkozóan nemhogy nem tiltja, hanem egyenesen elrendeli az emberi élet elvételét, és ez éppen a halálbüntetés. A Biblia legelején még arról olvashatunk, hogy egészen a vízözönig nem létezett az emberi történelemben az állam, és így az igazságszolgáltatás intézménye sem. Kain, az első gyilkos, szörnyű tette után kifejezett védelem alá került Isten rendelése szerint, ami azt jelentette, hogy senki emberfia meg nem torolhatta gyilkosságát: „És mondta az Úr: aki megöli Kaint, hétszerte megbüntettetik. És megbélyegezte az Úr Kaint, hogy senki meg ne ölje, aki rátalál.” (Mózes I. könyve 4,15.) Az Úr célja ezzel a meglepő intézkedéssel az volt, hogy az emberek előtt bebizonyosodjon: mivé fajul az emberi történelem, ha a bűnösöket büntetlenül hagyják. Az eredmény nem is maradt el – évszázadokkal később a zabolázatlan gonoszság olyannyira megfertőzte az emberiséget, hogy Istennek vízözön által kellett elpusztítania az akkori világot, egy maroknyi maradékot hagyva, mielőtt még a bűn teljesen lakhatatlanná nem tenné a Földet.
A vízözön elvonulása után egy új rend alapjai lettek lefektetve: az Úr elrendelte az állam és az igazságszolgáltatás intézményének felállítását, a következő határozott utasítással: „Aki embervért ont, annak vére ember által ontassék ki.” (Mózes I. könyve 9,6.) Mielőtt úgy gondolnánk, hogy ez ellentétben áll a „Ne ölj!” parancsolattal, nézzük meg azt, is hogy milyen megfontolásból és milyen céllal helyezte kilátásba Isten a halálbüntetést. Pál apostol rómabeliekhez írt levelében nagyon világosan kifejti, miért adott Isten a felsőbb hatalmasságok kezébe akár fegyvert is: „Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak; mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek. Azért aki ellene támad a hatalmasságnak, az Isten rendelésének támad ellene; akik pedig ellene támadnak, önmaguknak ítéletet szereznek. Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak. Akarod-e pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedd a jót, és dicséreted lesz attól. Mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, aki gonoszt cselekszik.”
A felsőbb hatalmasság, vagyis a mindenkori államhatalom kezébe adott fegyveres bosszúállás lényege tehát az elrettentő funkció. Isten nem ad lehetőséget a féktelen hatalmaskodásra, az önző célokból történő tömeges kivégzésekre. A gyilkosok életének elvételét azonban szentesíti, és ezzel nem az emberi élet szentségét sérti, hanem épphogy védelmezni kívánja azt. Miként? Az elrettentő funkció által. Végezzünk csak el egy nagyon egyszerű matematikai műveletet! Tételezzük fel, hogy egy adott országban, ahol nincs halálbüntetés, évente 100 ember esik gyilkosság áldozatául. Tegyük fel továbbá, hogy a halálbüntetés bevezetésével évente ez a szám kb. az egyharmadára csökken. Még ha összeadjuk is az áldozatul esettek és gyilkosaik (akik kivégzésre kerültek) számát, az eredmény így is csak 33 + 33 = 66 emberélet elvétele, szemben az előző évi 100 esettel. Melyik modell produkálja tehát a kevesebb emberáldozatot?
Ha célunk valóban az emberi élet védelme, akkor be kell látnunk, hogy az utóbbi megoldás szolgálja hatékonyabban ezt a célt. Ezzel természetesen nem kívánok minden további nélkül állást foglalni a halálbüntetés bevezetése mellett, mert a kérdés korántsem ilyen egyszerű. Társadalmunk erkölcsileg nincs felkészülve egy ilyen törvény egyik napról a másikra történő életbe léptetésére; nem vagyunk tisztában az emberi élet értékével, a másik ember személyének, életének egyedi, utánozhatatlan és ezért visszahozhatatlan voltával. Amíg az emberek nincsenek megtanítva arra, hogy társaik nem tárgyak, amelyeket használnak, és ha úgy tetszik, eldobnak vagy éppen kettétörnek, addig nem fogják megérteni és helyesen elfogadni a halálbüntetés intézményét sem, amely így csak további lázongáshoz és még nagyobb értetlenséghez vezetne.
A legnagyobb probléma az, hogy mi, emberek, bármennyire követeljük is a halálbüntetés visszaállítását, valójában szeretjük a bűnt, és csupán a bűnösöket vetjük meg. Holott, ha már oly előszeretettel hivatkozunk a Szentírásra a téma kapcsán, meg kellene tanulnunk belőle azt is, hogy ez fordítva történjen: szeressük a bűnöst, vagyis próbáljuk meg minden lehetséges eszközzel jó útra téríteni; és vessük meg a bűnt, a gonoszságot mi magunk is, ne csak másokban legyünk hajlandóak azt észrevenni. Ez a megbocsátás azonban csupán egyéni, lelki természetű jogunk. Amíg e földi történelem keretei között élünk, az igazságszolgáltatás hivatalos intézményeinek működniük kell, éppen az emberi élet védelmében. Ne feledjük, ma is előfordulhat olyan, mint ami a jobb latorral történt, akinek noha el kellett szenvednie méltó büntetését, lelkében mégis bűnét megbánva és bocsánatot nyerve halhatott meg. Mi, emberek, ezekbe a belső folyamatokba már nem láthatunk bele, de ez nem is a mi dolgunk, számunkra csupán a paragrafusok maradnak… Amaz magasabb bíróságra tartozik…

Kiss Péter
Létkérdések 2013. február 27., szerda 21:36
Cikk küldése e-mailben Nyomtatás Iratkozzon fel RSS szolgáltatásunkra
Ossza meg ismerőseivel!
Kövessen minket a Facebookon és a Twitteren is!
Aktuális számunk
Megjelenés
szeptember
10-én.
A tartalomból:
Nyitott Szemmel Mediációs Műhely
Fizessen elő magazinunkra!
Válassza ki az előfizetés időtartamát
és kattintson a Tovább gombra.
Éves
4000 Ft (postaköltséggel)
Féléves
2000 Ft (postaköltséggel)
valamint
Tekintse meg a Nyitott Szemmel magazin digitális változatát is! Az első két szám INGYENES!
Nyitott Szemmel kiadványok
Programajánló
A 2011. évi személyi jövedelemadók 1%-ából 2012-ben 131.678 Ft-ot utalt ki a NAV az Élj Inkább Alapítvány számára. Az Önök által felajánlott összeget a Nyitott Szemmel magazin nyomdaköltségére fordítottuk.
Köszönjük, hogy 1%-os felajánlásaikkal támogatták célkitűzéseinket, és 2014-ben ismét bizalmat szavaztak számunkra.
Bezár
Cikk küldése e-mailben
Gyilkosság vagy igazságszolgáltatás?

Kinek (e-mail cím):
Kitől (név):
Kitől (e-mail cím):
 
Küldés
 
 
Copyright © 2008-2017 Nyitott Szemmel Online. Minden jog fenntartva
 

Bezár
Bejelentkezés

Felhasználónév


Jelszó

Elfelejtette a jelszavát? Kattintson ide.

Belépés
Bezár
Keresés a cikkekben

Írja be a keresendő kifejezést. Több szót is megadhat szóközzel elválasztva.



Keresés