Miért született Jézus a földre?
Jézus Krisztus születésének emlékünnepe a keresztény világ egyik legjelesebb eseménye, amelyről évente megemlékezünk. Azonban sokkal kevésbé közismert az, hogy mi volt a karácsonykor oly gyakran felidézett eseménysorozat célja.
A chilei bányászok Istenről tesznek bizonyságot
Minden bányász egy olyan pólót viselve jött ki a mentőkapszulából, aminek az elején az állt, hogy „Köszönöm Uram”. A póló hátulján ezek a szavak álltak: „Neki legyen dicsőség és tisztesség”, a 95. Zsoltár 4-ből, a póló ujján pedig „Jézus” neve szerepelt.
„Az élethez nagy türelem kell”
„Volt egy nagy cél az életemben: orvosnak készültem. Gyermekgyógyásznak. Kórházban szerettem volna dolgozni. A kórházak világát valóban alaposan megismertem, mert egy gondatlanul végzett foghúzás miatt rendkívül súlyos betegség ért.
Fellelhetők-e Isten nyomai?
Sok kereső embert foglalkoztat ez a kérdés. Többnyire még azok is belebotlanak életük során, akiket egyébként közömbösen hagy a téma. Valójában egyenértékű egy másik kérdéssel: Létezik-e egyértelmű, mindenki számára megismerhető isteni kinyilatkoztatás?
Vallások a boldogságról
Manapság kevés boldog embert látunk. Ha vannak is, sokszor nem vesszük őket észre. Talán túl csendesek vagy visszahúzódók: boldogságuk jelei nem harsányak, nem látványosak, inkább rejtőzködő, külső szem számára alig látható.
1