Aktuális számunk tartalmából

Megjelenés 2011. július 10-én.

15. szám

  • Gondolatok a lelkiismereti szabadságról

    Mostanában egyre többször hallok egy sajátos okfejtést: veszélyesek azok az emberek, akik meggyőződéssel azonosulnak valamilyen igazsággal, mert veszélyeztetik a vallási-ideológiai és ezzel együtt a társadalmi békét. Logikusan az következik ebből, hogy csakis azok az emberek tudnak toleránsak lenni a másként gondolkodók iránt, akik az igazság pluralizmusát vallják. (Ami mögött az igazság kérdésével szembeni érdektelenségből fakadó semlegesség is állhat.) Folytatás a magazin július-augusztusi számában…

  • Miért kiváltságos bolygó a Föld?

    A Földön található élet keletkezésének, létezésének titka ősidők óta foglalkoztatja a gondolkodókat. E kérdésekre sokféle elképzelés, magyarázat született. A tudományok fejlődésével a parányok világába és a világmindenség végtelenébe egyaránt betekinthetünk. A csillagászati eszközök tökéletesedése lehetővé tette, hogy a csillagok között az élet jelei után kutathassunk. Várjuk a választ az örök kérdésre: Kiváltságos bolygó-e a Föld? Folytatás a magazin július-augusztusi számában…

  • Lesz-e eldorádó?

    Életszerűek-e, megalapozottak-e a földünk globális problémáira adott globális megoldási javaslatok? Ha a történelemből és a világ jelenlegi helyzetéből indulunk ki, akkor azt kell mondanunk, hogy nem. Ezzel együtt el kell ismerni, hogy a globális szervezettség az élet bizonyos területein hozott kisebb-nagyobb eredményeket. Vegyük például az autók által okozott károsanyag-kibocsátást, melynek mértéke Európában jelentősen lecsökkent. Ezt egyrészt a gépjárműtechnika fejlődésének, másrészt a szigorodó előírásoknak köszönhetjük. A kereskedelmi és vásárlói mohóság azonban olyan szinten szipolyozza ki a földet és annak rejtett erőforrásait, hogy nehéz volna hinni abban, hogy a lavinaként zuhanó ökológiai folyamat még visszafordítható. Igen komoly hitre és jóhiszeműségre van szükség ahhoz, hogy bárki is ennyire bízni tudjon az emberi akarat és összefogás erejében. A termelői és fogyasztói szokások gyökeres megváltoztatásán túl le kellene mondani többek között a fegyverkezésről és a háborúkról is, ami sajnos szintén nehezen elgondolható. Folytatás a magazin július-augusztusi számában…

  • A rózsaszín köd világában 2. - A dizájner drogok

    A „dizájner drog” kifejezés az Amerikai Egyesült Államokban már a ’80-as években elterjedt. Széles körben az MDMA (metilén-dioxi-metamfetamin, ismertebb nevén az Ecstasy) megjelenésével vált ismertté. Az elnevezés elsősorban azokat a vegyületeket, illetve vegyületekből előállított pszichoaktív szereket jelöli, melyeket a kábítószerlistán szereplő tiltott anyagok csekély módosításaival állítanak elő, ezzel kijátszva a törvényt. Ezek az anyagok nem esnek egyetlen drogtörvény hatálya alá sem, szabadon forgalmazhatók. Fontos látnunk, hogy csak kémiai képletük más, hatásuk ugyanaz, mint az illegális kábítószereké. Folytatás a magazin július-augusztusi számában…

  • „Lógok a szeren”

    Interjú Dr. Zacher Gábor addiktológus főorvossal a dizájnerdrogokról. Folytatás a magazin július-augusztusi számában…

  • Környezetbarát életvitel - takarékossági jó tanácsok

    Nem múlik el nap, hogy ne hallanánk újabb és újabb természeti katasztrófákról, környezeti szennyezésekről, a víz, a levegő, a termőföld, az állat- és növényvilág tragikus romlásáról. Lassan már hozzá is szokunk a rossz hírekhez, és nem gondolkodunk tovább, keresve az okokat és összefüggéseket.  Pedig jó lenne feltenni magunknak a kérdést: Mit tehetnék én, hogy élhetőbb legyen a világ? Megvalósítható-e olyan életmód, amely nem a környezet vég nélküli kizsákmányolásán alapul?  Tudósok, környezetvédők, gazdasági szakemberek már régóta megfogalmazták a választ. Folytatás a magazin július-augusztusi számában…  

  • Hogyan szeressem a feleségemet? - Szeretetnyelvek a házasságban

    Hogyan szeressünk, ha már elfogytak az érzelmek? Megmenthető-e a menthetetlennek ítélt házasság? Az elmúlt években Gary Chapman Egymásra hangolva című könyve rendkívül nagy sikert aratott a könyvolvasók körében, s úgy tűnt, hogy egy csapásra megold minden házassági problémát. A szerző egy különös, mindmáig alig ismert házassági kommunikációs stratégiára irányítja a figyelmet. Elméletének lényege – nagyon leegyszerűsítve: a páromnak nem készíthetek naponta mákos tésztát, még ha én csak ezt szeretem is, ha ő a tökfőzeléket kedveli. Persze, a dolog jóval összetettebb. A szerző szerint a szeretetközlés többféle csatornán át történhet, de mindenki csak azt az adást képes felfogni, amelyre neveltetése közben, közvetlen környezete és személyes hajlamai hatására ráhangolódott. Ezért gyakran megtörténik, hogy azután, hogy a szerelmi lángolás alább hagy, a szeretett személy nem érzi, nem fogja fel, hogy a társa szereti őt. Sok házastársi kapcsolat hűlt ki emiatt. Pedig a megoldás egyszerű: fel kell ismernünk és meg kell tanulnunk társunk „szeretet-nyelvét.” A kötet kapcsán Pálhegyi Ferenc pszichológust, több évtizedes tapasztalattal rendelkező házassággondozót, a könyv magyar nyelvű változatának szerkesztőjét kérdezem. Folytatás a magazin július-augusztusi számában…  

  • Játszani jó!

    Az iskolai szünidő egyik legnagyobb dilemmája, hogy mi módon köthetjük le tartalmasan gyermekeink szabad idejét, hogyan varázsolhatnánk számukra örömtelivé a nyarat. Milyen játékot adjunk számukra, ami nem csak szórakoztatja és kikapcsolja őket, hanem észrevétlenül fejleszti is gyermekünk képességeit. Folytatás a magazin július-augusztusi számában…  

  • „Ember, küzdj és bízva bízzál” - Interjú Stohl Andrással

    Az ország egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze, aki színpadi és filmsikerei mellett a kereskedelmi csatornák műsorait vezette. A szinkronrendezők is előszeretettel foglalkoztatják. De most mégsem ezekről kérdezem Stohl Andrást . Személye, sikerei és botrányai megosztják a magyar közvéleményt. Egy évvel ezelőtti balesete óta pedig sokan „máglyára küldenék”. Mindez persze még inkább fokozza a kíváncsiságomat: milyen ember Stohl Buci – ahogy kollégái hívják. Húsz éve láttam először színpadon a Katona József Színházban. A pályáját nem sokkal azelőtt kezdő színész apró szerepet játszott: a darab egyik utolsó színében verekedést imitált – egyedül. Elementáris erő áradt belőle, a közönséget magával ragadta, így a végén ő kapta – mellékszereplőként – a legnagyobb tapsot. Ezzel az emlékkel ütöttem fel beszélgetésünket, amelyre munkahelyén, a Nemzeti Színházban keríthettünk sort. Folytatás a magazin július-augusztusi számában…  

  • A pokol tüze - Tényleg örök szenvedés?

    A keresztények egy része úgy gondolja, hogy Jézus Krisztus az utolsó ítélet során, a középkor kegyetlenségeit meghaladó mértékű, borzalmas büntetést fog kimérni azokra, akik nem hittek az evangéliumnak: örökkévaló szörnyű kínzásban lesz részük. Vajon a magzatok, a csecsemők és az idősebb emberek is az örök kínok poklában lesznek? Ez a felfogás Isten jellemére és azon túl az egész megváltási tervre árnyékot vet. Mert jogos a kérdés: ilyen engesztelhetetlen bosszút vagy megtorlást alkalmaz a szeretet Istene? A megváltottak öröme pedig egy ilyen borzalmas háttéren teljesedik majd ki? Élvezni fogják az üdvösség javait egykori embertársaik, netán családtagjaik örökös kínjainak a tudatában is? Mit mond ezekről a Szentírás? Folytatás a magazin július-augusztusi számában…  

  • Thaiföld - Ázsia gyöngyszeme

    2011 tavaszán ötfős csapatunkkal indultunk pihenni Thaiföldre. Úti célunk a thai főváros, Bangkok, és egy romváros, Ayutthaya látnivalóinak megcsodálása után a keleti oldal, majd a maláj határhoz közeli nyugati oldal (Koh Lanta) bejárása volt. Három átszállás és huszonnyolc órás repülőút után öröm volt földet érni Bangkok Suvarnabhumi nevű repülőterén. A reptér építészeti remekmű: több szintes óriási üvegpalota, ahol a mozgójárdák közötti üvegfolyosókon gyönyörű orchideák és egyéb trópusi növények virulnak üzletek százai és villódzó fényreklámok között. Ami európai szemünknek rögtön feltűnt: rengeteg az ázsiai turista az országban. Főleg maláj, kínai, japán csoportok nyüzsögtek mindenfelé, de elég sok ausztrál utazóval is találkoztunk, akik a nyaralás mellett az extrém sportok miatt keresik fel Thaiföldet. Folytatás a magazin július-augusztusi számában…

  • Édes élet - A finomított cukorról és az édesítésről őszintén

    A cukor amellett, hogy kellemes ízélményt ad, megédesíti az életünket is. Kihat a kedélyállapotunkra, jó közérzethez segít, előszeretettel fogyasztjuk – ismert és rejtett formában egyaránt – örömpótlékként, mit sem törődve súlyosan egészségkárosító következményeivel. Szerzőnk a finomított cukor veszélyei mellett egy újfajta, egészséges és rostban gazdag édesítési móddal is megismertet, melyet cukorbetegek is élvezhetnek. A gyümölcsökben és zöldségfélékben található finomítat- lan cukor ideális táplálékforrás. Gazdag ásványi anyagokban és természetes rosttartalmának köszönhetően megakadályozza a vércukorszint szélsőséges ingadozását. Amikor megfosztunk egy természetes táplálékot eredeti tartalmától, akkor abból mindig rossz sül ki. Ha kivonjuk belőlük a cukrot és azt különböző ipari eljárásokkal fehérítjük, kristályosítjuk, akkor egy olyan terméket kaptunk, mely finom ugyan, de tönkreteszi az egészségünket. Folytatás a magazin július-augusztusi számában…

Eddig megjelent lapszámok