Egészséget kívánnak, de egészségtelenül és mértéktelenül étkeznek, a sportról pedig hallani sem akarnak. Gazdagságra vágynak, de amint egy kicsivel több pénzt keresnek, máris több felesleges dolgot vásárolnak. A boldogságra pedig mint egy soha el nem érhető vágyálomra tekintenek. Reménységük mozgatórugója
az az illúzió, hogy ha majd megváltoznak a külső körülmények, ha majd több lesz a fizetésük, ha majd több megértést kapnak férjüktől, feleségüktől, szüleiktől, főnöküktől, ha majd jobban megbecsülik munkájukat, ha majd lefogynak, „ha majd…”, akkor jobban fogják érezni magukat a bőrükben, és boldogabbak lesznek.

Az emberiség legősibb kérdése, hogy mi teszi az embert boldoggá. Bármelyik nézőpontból vizsgáljuk is meg, a boldogság fogalma mégiscsak mindenkinek ugyanazt jelenti: jóllétet és jól létet. Csíkszentmihályi Mihály, a híres magyar származású amerikai pszichológus, kutató szerint „a boldogság olyan állapot, amelyre fel kell készülni, és mindenkinek magának kell ápolnia és óvnia azt”. Martin Seligman amerikai pszichológus, kutató az arisztotelészi boldogságkoncepcióra alapozva a boldogságnak három szintjét különbözteti meg: 

A rövid távú célok, mint egy jó étel, egy finom ital élvezete, egy keresztrejtvény megfejtése, egy szép tájban való gyönyörködés jóleső dolgok, és bár a pillanatnyi indítékok pillanatnyi kielégülést hoznak, nem járulnak hozzá a távoli jövőben való boldogságunkhoz. Kétségtelen ugyanakkor, hogy olykor ezek segíthetnek átlendülni egy-egy nehezebb időszakon, és újult erőt, lendületet adhatnak a hosszú távú célok elérésének megvalósításához. Megrekedni azonban ezen a hedonikus szinten vétek, hiszen önmagában ez az állati, ösztönös késztetések szintjének felel csak meg, mégis az emberiség nagy része ennek a szintnek az elérésében keresi és látja a boldogságot.

Az embert az különbözteti meg az állatvilágtól, hogy ösztönös késztetéseit alá tudja rendelni életcéljainak, erkölcsi normáinak. Bár ezen a szinten is a saját tökéletes élményét keresi az egyén, azonban itt már az élmény nemcsak ösztönös cselekvésekben nyilvánul meg, az események már nemcsak úgy megtörténnek, hanem szándékosan kiváltott cselekedetek sora viszi előrébb az embert céljai elérésében. Ezek a cselekvések pillanatnyilag nem mindig okoznak örömet, a fáradozások végeredménye és egyben jutalma mégis egy mindent elsöprő boldogságérzés, amely miatt újra és újra folytatni akarja az ember az adott tevékenységet.
Csíkszentmihályi Mihály szerint ilyen áramlást, azaz flow-élményt élhetnek át többek között az úszók vagy a futók, a sportolók, amikor épp megdönteni készülnek saját rekordjukat. Megfeszített izmaikban a fájdalom már-már elviselhetetlen, szétrobbanni akaró tüdejükbe alig jut már oxigén, mégis kitartóan igyekeznek a cél felé, mely elérésekor – sőt sokszor már az ahhoz vezető úton is – elönti őket ez a mindent elsöprő boldogságérzés, azaz a flow. Mindannyian éreztük már ezt, mikor erőfeszítéseinknek gyümölcse, azaz eredménye lett. A flow élménye nincs korhoz, időhöz, tevékenységhez kötve, bárki, bárhol és bármikor átélheti, aki a kitűzött cél érdekében képes legyőzni a kényelemhez és a komfortzónához ragaszkodó énjét, vagyis önmagát.

Arisztotelész szerint az eudaimon, azaz a boldogság  nem élmény, nem állapot, hanem aktivitás. Ezen a szinten jelennek meg a távlati célok, a személyes lelki,
szellemi növekedés, az erények fejlesztése, a másokkal való pozitív kapcsolat, a másokért élés, a nemes szándékok, melyek értelmet adnak a létnek, a munkának, a cselekvésnek, az ezekért való küzdelem pedig megszabadíthat a gyötrő kétségbeeséstől és a distressztől is.

Szerző: Filus Melinda

A teljes cikk az52. számban olvasható.

A teljes írás lapunk 52. számában olvasható.
A lapszám megrendelhető elérhetőségeink valamelyikén.