Mindenki számára nyilvánvaló, hogy világunk az elmúlt évtizedek során letagadhatatlanul kiszámíthatatlan és veszélyes pályára állt. Nemcsak Földünk érzékeny természeti egyensúlya - sokfélesége (bodiverzitása), a fajok kihalása stb - sérült súlyosan a globális környezetszennyezés során, hanem az emberi társadalom szinte minden területe, egészségügyi, gazdasági, szellemi erkölcsi alapjai is eltünedezni látszanak egyik napról a másikra.
Sokakat a kilátástalanság, a félelem, a szorongás kerít hatalmába, nem látva reális reménységet sem a közeli, sem a távolabbi jövőben. Ezt az általános létbizonytalanságot és szorongást azegész földüket lassan egy éve szó szerint is lázban tartó, és már több, mint egymillió halálos áldozatot követelő koronavírus-járvány csak felerősítette. Sürgető választ találni a  kérdésre: valódi vagy hamis reménységre építjük-e a mindennapjainkat, a jövőnket? Jézusi hasonlattal élve vajon homokra vagy kősziklára alapozzuk a sorsunkat, életünk "házát" (Mt 7,24-27) egy, az egész világunkat súlyosan próbára tevő pandémia idején?