A fény megtalál

Ár: 2 500 Ft

Mennyiség (db):

Történetek embeségről, reményről, szép jellemvonásokról

A fény megtalál. Csak a legtöbbször nem úgy, és nem feltétlenül akkor, amikor azt mi szeretnénk. Ennek oka nem a fény időnként el-eltűnni látszó csalóka játékában keresendő, sokkal inkább látásmódunk "korlátoltságában". A fény az égitestek közvetítésével folyamatosan jelen van világunkban, mégis előfordul, hogy időnként annyira elhomályosodik, besötétedik körülöttünk minden, hogy teljesen kilátástalannak, reménytelennek látszik a jövő.

Hasonló élethelyzetekről, megrázó emberi sorsokról szólnak a kötetben található rövid írsok is. Azonban szinte kivétel nélkül egy dolog közös bennük: végül felfedezik a fényt. Azt a  reménysugarat, ami mindvégig jelen volt, ott volt tőlük egy "karnyújtásnyira", csak a körülmények szerencsétlen alakulása vagy váratlan tragédiák sora eltakarta látásukat.
A kötet szerzői meggyőződésel szólnak arról, hogy a fény végül mindenkit megtalál! Hiszen a kiszolgáltatott Jóbot is ezzel bátorították barátai: "Néha nem látják a napot, bár az égen ragyog; de szél fut át rajta, és kiderül." (Jób 37,20) S hogy ez kinek-kinek életében hogyan válik kézzelfogható valósággá? Nos, ebbe enged némi bepillantást ötven rövid történetet tartalmazó kötetünk.

240 oldal puha kötésben, színes nyomtatással. Mérete: 140x200 cm.

 

Magazin

Megjelent 2023. december 10-én.

Ízelítő a tartalomból

Fizessen elő magazinunkra!

12 hónapra

6500 Ft

(postaköltséggel együtt)

Szeretnék előfizetni
Kiadványaink
A bölcsesség kezdete
Minőségi idő - Időben!
Soós Attila: Reménység a veszteségben
A szeretet himnusza
A belső szobában
Barátom, Jézus
Barangolások a szív országában
Előzd meg a hátfájást DVD