Ki irányítja a történelmet?

Megmaradt az emlékezetemben egy mondata: „Ne gondolják, kérem, hogy létezik akárcsak egyetlen olyan államférfi is, aki nem hogy irányítani, hanem csak áttekinteni, átlátni is képes volna azt, ami egy adott pillanatban a világon történik.”
Sok keresztény úgy gondolja, hogy ha ilyen ember nincs is, Isten azért ott van a történelem eseményei mögött, a háttérből Ő tereli azt valamiféle pozitív végcél és kibontakozás felé. Arról szólok röviden ebben a cikkben, hogy mit mond erről tényszerűen a kereszténység ősforrása, a Biblia.

Jézus, szenvedéstörténete küszöbén, a Getsemáne-kertben történt elfogatása előtt, ezt a kijelentést tette: „Jön e világ fejedelme, de énbennem nincsen semmije” (Jn 14,30). A Bibliában Sátánnak (héber név, jelentése: ellenség) és ördögnek (a görög diabolosz, jelentése: vádoló) nevezett természetfeletti lényre utalt e szavaival. Azt érzékeltette, hogy ő a történelemben zajló események fő mozgatója. Pál apostol egy rokon értelmű kifejezést használt: a bűn (az önzés, az én-központúság) szerzőjét „e világ istenének” (2Kor 4,4) nevezte. Így dicsekszik ez az ősellenség a Megváltó megkísértésekor (miután, „egy szempillantásban” megmutatta neki „e világ minden országát és azok dicsőségét”): „Nékem adatott, és annak adom, akinek akarom” (Mt 4,8; Lk 4,6). Ez az állítás persze csak féligazság az Írás szerint, mert a Teremtő nem szolgáltatta ki neki a földet. Azon az alapon uralja a világot, hogy az emberek túlnyomó többsége az ő találmányát, az önzés törvényét követi. Jézus valóságosan létező személyként szólt az ördögről, és így jellemezte: „Emberölő volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja” (Jn 8,44). Zichy Mihály jól ragadta meg a lényeget, amikor az e földön történő gonosz dolgok „karmestereként” ábrázolta Lucifert A pusztítás géniuszának diadala (avagy a Démon fegyverei) c. festményén. „A leghumánusabb, legnagyobb eszmék csakis az érettük kiontott vérben, rombolásban vernek gyökeret… A pillanatnyi diadal: a Pusztítás diadala… Hadd fussa át képem a világot, mint egy fájdalmas és ijesztő sikoltás” – írta képével kapcsolatban, amelyet az 1878-as párizsi világkiállításra festett.

Zichy Mihály, A pusztítás géniuszának diadala (avagy a Démon fegyverei)

A Miatyánk mintaimádsága, amellyel Jézus imádkozni tanította tanítványait, tökéletes összhangban van a korábban idézett kijelentéseivel. Markánsan fejezi ki, hogy ténylegesen ki a világ fejedelme és a történelem ura jelenleg. „Jöjjön el a te országod” – a kérés egyértelműen arra utal, hogy a világ és annak történelme felett nem Isten uralma érvényesül most. A „legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is” kérés szerint döntően nem Isten akarata érvényesül jelenleg e világban. Az imádság vége pedig – „szabadíts meg a gonosztól!” (avagy a Gonosztól!) – szintén egyértelművé teszi, hogy ki a világ fejedelme jelenleg. Az imádság erőteljesen érzékelteti, hogy Isten csak segítségül hívásra avatkozik bele a földön zajló eseményekbe, mivel tiszteletben tartja minden egyes ember szabad választását. Senkire sem kényszeríti rá a maga uralmát, noha „Ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent” (ApCsel 17,25).

Isten ugyanakkor mégis ellenőrzése alatt tartja a történelmet. Hagyja érvényesülni az „amit vet az ember, azt aratja” (Gal 6,7) törvényét, de folyvást viszi előre, maradéktalanul megvalósítja a maga történelembe beleágyazott, beleszőtt megváltási tervét. Hagyja, hogy mindenki tegye azt, amit akar a maga indítékai szerint, még ha gonosz is az, „de elforgatja a nemzetek tanácsát és meghiúsítja a népek gondolatait” (Zsolt 33,10). Az ő „tanácsa” viszont „megáll mindörökké, szívének gondolatai nemzedékről-nemzedékre” (Zsolt 33,11).
Az emberek választása és cselekvése folytán tehát nem Ő a történelem Ura, de mégis „övé a bölcsesség és az erő, Ő változtatja meg az időket és az idők részeit, dönt királyokat és tesz királyokat” (Dán 2,20). Ez azt jelenti, hogy amikor szükségesnek látja, beleavatkozik a történelem menetébe.

Helyénvaló Josephus Flavius zsidó történetíró (i. sz. 1. sz.) megállapítása, amelyet Dániel könyve méltatása kapcsán tesz A zsidók története c. művében: „… Mennyire tévednek az epikureisták, ha azt hiszik, hogy az életben nincs gondviselés, isten nem törődik az emberek dolgaival… Mert nem lehetnénk tanúi annak, hogy (Dániel) jövendölései mind beteljesültek, ha a világon mindent csak a véletlen irányítana.”

Ugyanakkor (mint az előzőkből ez nyilvánvaló lett) Isten nem irányítja kézi vezérléssel a történelmet, így az semmiképpen nem áll „egy az egyben” az ő uralma alatt. A démoni befolyás sokkal inkább érvényesül. Ezért is jelentette ki Jézus: „Az én országom nem e világból való” (Jn 18,36). A történelem nem valamiféle spirituális evolúció képét mutatja. Ellenkezőleg, az a törvény érvényesül benne, amit Jakab apostol így fejez ki: „A bűn pedig teljességre jutva halált nemz” (1,15). Isten lassítja, fékezi ezt a folyamatot, a maga titokzatos „szüntelen munkálkodásával” (Jn 5,17), amibe a jóra készséges emberi eszközöket is belevonja, medret készítve ezzel a megváltás tervének. Végül a történelem mégis beletorkollik– Jézus félreérthetetlen jövendölése szerint – egy olyan „nyomorúságos időbe, amely nem volt, mióta nép kezdett lenni” (Mt 24,21-22). Ekkor kerül sor – számos egyértelmű, határozott bibliai ígéret szerint – a soha nem hitt és emberileg szinte elképzelhetetlen eseményre: Jézus isteni hatalommal visszatér, hogy egy monumentális és erkölcsileg tökéletes igazságszolgáltatás nyomán újjáteremtse a földet, amit azután örökségül ad a „szelídeknek” (Mt 5,5). Csakis ekkor, csakis ezt követően lesz Isten osztatlanul a történelem ura. Ez azonban már egy más – egy új – történelem lesz. Ekkor lesz valósággá az igazságos társadalom, a boldog emberi közösség álma a földön, amiről Péter apostol így ír: „Új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik” (2Pt 3,13).

Folytatás a magazin július-augusztusi számában olvasható.