Lassan huszonnégy éve, hogy az angol tün-
dérmese véget ért a „szívek hercegnője”, Diá-
na halálával. Sok szegény és nehéz sorsú em-
ber reménye vált valóra a mindig mosolygó

hercegné közelségében, aki együtt érzett a
szenvedőkkel. Lady Diána Frances Spencer

életét és tragédiáját számos média feldolgoz-
ta, ami sok kérdést felvethet a sorsa iránt ér-
deklődőkben. S bár nem sok az esély arra,

hogy valamely királyi család tagjává váljunk,

mégis tanulságos látnunk Diána mentális küz-
delmeinek a lelki törvényszerűségeit. Ezek

kö zül szemezget Monostori Mária pedagógus-
lel kigondozó.

 

Az elmúlt hónapokban Magyarországon, de az Európai Parlamentben is nagy vihart kavart a magyar parlament többsége által megszavazott ún. „pedofiltörvény”. Azonban a pedofília elítélésével együtt a törvény az azonos neműek közötti viszonyt, illetve az ezzel kapcsolatos médiatartalmak megjelenítését is határok közé szorította, a felnőtt korhatárhoz kötve. A tiltakozást és a közfelháborodást tehát az okozta, hogy a mindenki által elítélendő szexuális gyermekpornográfia a törvényben összemosódik az egyébként törvénytisztelő, homoszexuális beállítottságú emberek megítélésével. Ferenczy Flóra írásában nem a törvényről, annak meglehetősen átpolitizált anomáliáiról kí ván szólni, hanem a jelenség hátterét boncolgatja.

 

 

 

A koronavírus-fertőzés harmadik hullámának legnehezebb napjait éljük. A legtöbb ember természetes módon félti magát és szeretteit. Ezért segítségképpen megpróbáltuk néhány pontban öszszegyűjteni azt, amit mi magunk megtehetünk a vírus elleni küzdelemben.

A meghatározó, erős egyéniségeket szoktuk e népi zenészekhez hasonlítani. Irányító típusok, akik lehetőleg a legtöbbet szeretnek a figyelem középpontjában időzni, és meghatározzák mások hangulatát is. Mert, ugye, nemcsak a talpalávalót fújják, hanem az ébresztőt vagy a takarodót is. Így van ez számos emberi kapcsolatban, így gyakran a házasságokban is. 

Feleségem egy fárasztó nap után ledőlt az ágyra, láthatóan nem érezte jól magát. (Tudni kell, hogy a feleségem
már csak akkor dől ki, ha tényleg nagy a gond.) De ez most valahogy roppantul zavart engem. Nem volt minden a helyén a lakásban, és az ebéd, a teríték is hiányzott az étkezőasztalról! Titkon nehezteltem rá emiatt, mert féltem, hogy mindent nekem kell megcsinálnom, ha ő rosszul van, és nem akartam mindezt. Ez látható is volt rajtam, ezért a következőt mondta: „Te nem is sajnálsz engem!” És tényleg semmi sajnálat nem volt bennem, de ahogy ez tudatosult bennem is, a következő érzésem már a szégyen volt. Féltem még a szemébe is nézni, és napokig kerültem! Szégyelltem, hogy az együttérzés, a gyöngédség, a segítségnyújtás helyett inkább nehezteltem rá!  Aztán napokon keresztül csak bizonygattam magamnak: én nem is vagyok ilyen. Nem állt másból az elkövetkező néhány nap, mint egyensúlyozásból, kompenzálásból. A depressziós fázisokat kicsi enyhülések követték, hogy aztán újból úrrá legyen rajtam a rossz  közérzet. Mi volt mindennek a hátterében? Az, hogy nem a szeretet nyilvánult meg a viselkedésemben. Elveszítettem a kapcsolatot a szeretet forrásával (Istennel),és ezáltal önmagammal és a feleségemmel is! Így ássa alá az egészséges önbecsülést az önzés.

Mesélni, mesét hallgatni jó. A mesében beteljesedhetnek álmaink, reményt kaphatunk és adhatunk a lehetetlen legyőzésére, hogy igenis van értelme a jóért küzdeni, mert lesz igazságszolgáltatás. A korszellem bizonytalanságot sugall, és ma idő előtt jutnak el olyan információk, akár globális problémák hírei a gyermekekhez, amelyek félelmetessé, szorongatóvá teszik számukra a jövőt. Épp ezért meseírónak és mesélőnek egyaránt óriási szerepe van abban, hogy gyermekeink biztonságérzettel, egészséges személyiséggel cseperedhessenek fel. Mézes Judit pedagógussal, a „Mézes mesék – édes mesék” című blog írójával, eddig három mesekönyv szerzőjével
beszélgetünk a jó mesékről és a gyermeki lélekről.