Szocialdarwinizmus

 Elek László: Létezik a darwinizmusnak egy társadalmi alkalmazása, amit valamikor elneveztek szociáldarwinizmusnak. A szociáldarwinizmus klasszikus gondolatát Herbert Spencer angol filozófus alkotta meg, már A fajok eredete megjelenése előtt. Mit is értünk szociáldarwinizmuson? Nagyon sokféle szociáldarwinista elmélet létezik, de úgy foglalhatnánk össze, hogy Darwin elméletének alkalmazása az emberi társadalomra. De ez sem biztos, hogy egészen fedi a valóságot, mert nem bizonyos, hogy pontosan Darwin elméletének alkalmazása. Inkább azt mondhatjuk, hogy egy evolúciós elmélet a társadalomra alkalmazva. Biológusok véleménye szerint helytelen Darwin elméletét a szociológiára vagy a társadalomtudományokra alkalmazni, azonban a történész ezt nem oszthatja, hiszen tömegével alkalmazták. A történész feladata megvizsgálni, majd regisztrálni a tényeket.
Palló Gábor: Alig fél évszázad alatt óriási tekintélyre tett szert Darwin és gondolatai, gyorsan beépültek a kor társadalomtudományába. Erre hadd álljon itt egyetlen példa Jászi Oszkár cikkéből, amely éppen száz éve jelent meg a Huszadik Század című folyóiratban. Jászi, egyébként liberális társadalomtudós, politikus, később a Károlyi kormány nemzetiségi ügyekkel megbízott tárca nélküli minisztere volt, aki rengeteget bírálta a korabeli Magyarország viszonyait. „A művelt világ az elmúlt napokban ünnepelte meg Charles Robert Darwin százéves születésnapját. Csak az előzményekből érthetjük meg azt a megújuló hatást, amelyet Darwin a társadalomtudományokra gyakorolt. Az első lépést maga Darwin tette meg az ember eredetéről szóló művével, amelyben végleg lerombolja azokat a választófalakat, melyeket a lelki élet terén állat és ember között felállítottak. Kimutatta, hogy e téren nincsenek merev határvonalak állat és ember között, mert az állatok életében is letagadhatatlan az ész, az erkölcsi szimpátia és a szépérzék nyilvánulása, ha durvább és fejletlenebb fokon is. Ezeket a tulajdonságokat nemcsak konstatálta, hanem a kiválasztás törvényével magyarázta, mint olyan tulajdonságokat, melyek erőt adnak a létért való küzdelemben, olyan fajokkal és változatokkal szemben, akik ezekkel a tulajdonságokkal nem bírtak.”

E. L.: Mint látjuk, a darwini evolúció a 20. század elejére már gyökeret eresztett. De miért volt ekkora fogadókészség a társadalomtudományok részéről?
P. G.: A 18–19. században az európai hajósok eljutnak új kontinensekre, s fölfedezik, hogy vannak például sötét bőrű emberek. Eljutnak Ázsiába, s ott felfedezik, hogy egészen más alkatú emberek élnek. Tehát olyan értelemben különbözőnek látszanak az emberek, mint ahogy a kutya meg a macska, minthogyha biológiailag nem teljesen egyforma dologról lenne szó, de egy csomó funkcióban mégiscsak egyformák. Nos, ez nagyon elgondolkodtat mindenkit, különösen, ha hozzátesszük, hogy például a sötét bőrűekből tömegesen rabszolgát csináltak, vagy a rézbőrűeket kiirtották, mintha nem is lennének emberek. Tehát itt megjelenik egy olyan kérdés, hogy a fekete ember és a fehér ember hogyan viszonyul egymáshoz. Egészen kézenfekvő, hogy azt gondolja egy európai ember: az európai civilizáció az emberi fejlődésnek egy óriási foka (lásd darwinizmus), és hogy talán ezek az emberek – sárgák, feketék, rézbőrűek – nem is ugyanahhoz a fajhoz tartoznak. Vagyis léteznek rasszok. S abban a pillanatban meg lehetett csinálni egy elméletet, amely valahogy a rasszok közötti kapcsolatra épült. Ha lefordítjuk a darwinizmust, az nem más, mint – ahogy mondani szokták – a legfittebb túlélése a gyengék rovására, vagyis a létért folyó küzdelem. De kik tudnak a létért küzdeni? A különböző fajok. Az a kérdés, hogy melyik faj győz. Hogy melyik győz, az attól függ, hogy melyik tud jobban alkalmazkodni a környezetéhez.

E. L.: Magyarán, megszületett egy gondolati rendszer, amely a világon egyébként is zajló folyamatoknak ideológiát adott. Azt mondhatta, hogy kiirtjuk az indiánokat, rabszolgát csinálunk a négerekből, a kínai sem olyan ember, mint a mi bölcs és sikeres civilizációnk, mivel mi a magasabb rendű fajhoz tartozunk. A darwinizmus igazi érdekessége ez. Kit érdekel az, hogy a bogarakat meg a füveket hogyan lehet rendezni, és ezek miből alakultak ki. Hogy az emberrel, az emberi társadalommal mi van, s hogyan lehet beavatkozni ebbe a folyamatba, ez volt a döntő kérdés.
Ha eddig megmosolyogtuk egy-egy szociológus túlzó lelkesedését, ez a terület, amiről most beszélünk, már semmi vidámat nem kínál. Abból ugyanis, hogy az emberi faj a természet része, éppen úgy, mit a kecskék, sokan azt a következtetést vonták le, hogy az általános közjó emelése érdekében lehet éppen úgy bánni vele, mint a kecskékkel.
P. G.: Angliában a 19. század végén, Magyarországon pedig az 1910-es években jelent meg az eugenika új eszméje, amely a későbbiek során mozgalommá nőtte ki magát. Eugenikának nevezzük azt az eszmét, amely az embereket szelektálta, és azt gondolta, hogy úgy kell beavatkoznunk a természeti folyamatokba, mint az állattenyésztés esetén beleavatkoznak, és hogy kiválasztjuk a különféle előnyös tulajdonsággal rendelkező embereket, s ezeknek az embereknek az utódai-ra építhetünk majd a jövőben. Magyarországon elég hamar megjelent ez a gondolkodás, és a tízes években már szervezett formát öltött.

E. L.: Már akkor is olyan rossz szájíze volt ennek, mint ma?
P. G.: A legkevésbé sem. Ebben érdekes módon jobb- és baloldali gondolkodású emberek, darwinisták és antidarwinisták, lamarckiánusok és orvosok egyaránt részt vettek. A magyar Eugenikai Társaság 1911-ben alakult meg. Ennek az elnöke Teleki Pál volt, aki abban az időben földrajztudós volt, és most még egy pillanatig se jusson eszünkbe, hogy ki lett Teleki Pálból később. Ebben a pillanatban egy földrajztudós gróf volt. Az alelnöke Apáthy István kiváló biológus, kolozsvári professzor volt. Egyébként Apáthy István alkotja meg a fajnemesítés helyébe a fajegészségtan kifejezést, mert, mint írja, az egészség tárgyilagosabb fogalom, mint a nemesség, mely mindig az ítélet megalkotójának érdeke szerint igazodik. Apáthy, aki mindezt társadalomtudományi kérdésnek tartotta, így írt:
„1914 elején alapította meg irányításom szerint a magyar Társadalomtudományi Egyesület az Egyesületközi Fajegészségügyi Bizottságot. Annak 5-5 tagjával 12 olyan egyesület vett volna részt, amelynek működési köre a fajegészségügyet érinti. A háború kitörése megakadályozta a bizottság működését. 1917. november 4-én megalakul a Magyar Fajegészségügyi és Népesedéspolitikai Társaság. A fajegészségügy rendszerezésével és új fajegészségügyi intézkedésekkel is gyógyítani akarunk, nagy bajokat gyógyítani. Vigyázzunk, hogy a kuruzslók szava a köznek nagy kárára túl ne harsogja a tudománynak sohasem olyan hangos és hangzatos szavait.”
Az Eugenikai Társaság nem közvetlen politikai célt akart elérni. Ne gondoljuk, hogy a tudományos mozgalmaknak olyan közvetlen céljaik lennének, mint például házasságokat akarnának tiltani stb., hanem el akarnak gondolkodni azon, hogy népcsoportok keveredése milyen eredményre jut, és mindez miként hat a társadalomra. Ez egy ilyen jámbor tudományos társaság.

E. L.: Ők csak vizsgálódni akartak?
P. G.: Ők nemcsak akartak, hanem vizsgálódtak is, és bizonyos alapelveket megvitattak. Azért ne csak politikai összefüggésekre, hanem betegségekre is gondoljunk. Olyanokra, mint például: Magyarországon hány ember van, aki nem tud írni? És aki nem tud írni, az vajon intellektuális okokból nem tud, vagy alacsonyabb rendű-e? Ne felejtsük el, hogy Magyarországon a nemesség a nemzetalkotó réteg. Fajilag egyáltalán ki tekinthető magyarnak? Vagy például, mi az, ami tovább tenyészthető, mi az, ami nem? Létezik-e egyáltalán olyan, hogy például a magasabb IQ-jú emberek nem akarnak egymással házasodni? Vagy a magasabb termetű, a szebb külsejű emberek? Tehát megpróbálnak beavatkozni a természet spontán folyamataiba – amit Darwin leírt –, s próbálnak olyan utódokra szert tenni, amilyen a vágyálmuk. Hány és hány történetről olvashatunk, hogy nagyon okos embereknek felkínálkoznak nők feleségül, hátha csoda tehetséges zseni gyereket fognak szülni. Ez mind-mind eugenikai gondolat. Ha visszatérünk a 20. század elejére, azt mondanám, hogy mindez a darwinizmusból oly mértékben következik, hogy nem lehet megkerülni.

E. L.: Nem is kerülték meg. A fajnemesítéssel a 20. század idején kísérleteztek az Egyesült Államokban, Franciaországban, vagy éppen Svédországban.
P. G.: A darwinizmus értelmében ezekből a kedvező és kedvezőtlen variációkból a létért folyó küzdelem kiválasztja, elpusztítja a gyöngéket, és így gondoskodik a visszaesés meggátlásáról, sőt biztosítja a fejlődést is. Az emberi társadalomban azonban a kiválasztás nem működik a kellő erővel, hiszen a statisztikai vizsgálatokból kiderül, hogy a haláleseteknek csak valamivel több mint a fele szelektív. Emellett a szaporaság a beteg, degeneratív, bűnözésre hajlamos családokban jóval nagyobb, mint a normális, vagy a szellemileg magasabb fokon álló családokban.
A 19. század végén élt és dolgozott Méhes Lajos biológus, aki a Természettudományi Múzeum kiváló zoológus munkatársa volt. Ragyogó rendszertani vizsgálódásai voltak, kiváló publikációkat jelentetett meg. Teljesen darwinista volt, ami abban az időben természetes volt. A tízes években szociáldarwinista lett. Amikor vizsgálódásaiban elérkezett az emberig, eljutott egy szélsőséges, teljességgel a nácizmusra emlékeztető nagyon-nagyon heves élményre. Publicisztikai tevékenysége során megjelentette a Cél című újságot, amely állandóan a fajnemesítéssel, fajhigiéniával foglalkozott. Az Akadémián hatalmas erővel hirdette a fajtisztaságot. Ne felejtsük el, hogy Hitler 1933-ben került hatalomra, most pedig a tízes évekről beszélünk. Egyik cikkében a következőket írja: „A mindenség kifürkészhetetlen erői a mi magyar fajtánkat sok nemes tulajdonsággal ékesítették fel, és beléoltottak mindent, ami egy fajt naggyá és hatalmassá tehet. Bátorság, önérzet, józan értelem, találékonyság, önmérséklet, szerénység, emberiesség és szívjóság tekintetében egyetlen más fajta sem múlja felül a magyart, s testi tulajdonságai is olyanok, hogy mindenkinek a szeme örömmel pihenhet meg a magyar termet arányos és erőteljes alkatán, arcra megnyerő vonásain, a mozdulatainak keresetlen összhangján. Csak a magyar szépségideált kell régi fényébe és hatalmába visszaültetni, s akkor a turáni lovas szimbólumának ismét meglesz az a varázsereje, hogy a Duna-medence népeit a magyar jogar alatt egyesítse. Én magam is régen vallom és hirdetem, hogy nem nyelvében, de fajában él a nemzet.”

E. L.: Ezek a gondolatok szolgáltattak később megfelelő alapot Magyarországon a harmincas évek elején a nacionalizmus és antiszemitizmus kibontakozásához.