A Biblia rejtélyei

Lehet-e békességben élni egy veszélyes világban?

2020. március 23.

Ne veszítsd el a békességed! 1. rész

A fizikai védelmünknek megfelelő egészségügyi és gazdasági óvintézkedéseken túl, hogyan őrizhetjük meg mentális egészségünket, lelki immunrendszerünket, hogy a napi szinten látott sokkóló körülmények közben is meg tudjuk őrizni békességünket? 

Lehet-e békességben élni egy veszélyes világban?

Zaklatott, annyi feszültségtől terhelt világunkba már-már megtanultunk együtt élni a folyamatos stresszel, szinte együtt „hullámzunk” a sokfelöl érkező információval. Aztán egyszer csak itt termett - jó messziről érkezve - ez az alattomos koronavírus. Valljuk be; erre nem számítottunk. Egyáltalán nem készültünk rá! Váratlanul jött – nem kopogtatott! Ránk törte az ajtót! Be kell látnunk végre; hiába a jólétet, biztonságot, kényelmet ígérő anyagi, technikai gazdagságunk - mindannyian kiszolgáltatottak, sebezhetők vagyunk egy láthatatlan ellenséggel szemben. Nem véletlenül beszélnek a gazdasági szuperhatalmak a második világháború óta nem látott háborús helyzetről.

De a fizikai védelmünknek megfelelő egészségügyi és gazdasági óvintézkedéseken túl, hogyan őrizhetjük meg pszichés, mentális egészségünket, lelki immunrendszerünket is, hogy a napi szinten látott sokkóló körülmények közben is meg tudjuk őrizni békességünket, miközben folyamatosan aggódunk saját és szeretteink élete miatt. Pál apostol kétezer éves tanácsa megvalósítható-e ma is?

 

 „Az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben, amelyre el is hívattatok…” (Kol 3,15)

A békétlenség oka

Mi magunkon is megdöbbenünk, hogy nem kell ahhoz különösebb „vészhelyzet”, hogy békétlenek, türelmetlenek legyünk másokkal, szeretteinkkel, sőt sokszor még önmagunkkal szemben is. Elég, ha csak nem úgy alakulnak személyes dolgaink, körülményeink, ahogy mi elképzeltük. Ha közvetlenül semmi, vagy senki nem is „bántott”, akkor is tudunk feszültek, békétlenek lenni! Már a Biblia első lapjain szól arról, hogy az ember lelke mélyén miért verhetett gyökeret a félelem, a nyugtalanság, a békétlenség.

„Szólította az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy? És monda: Szavadat hallám a kertben, és féltem, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtőztem” (I.Móz 3, 9-10)

Az emberben elsőként az Istennel szembeni félelem jelent meg, miután szembesült engedetlen tettének következményeivel. A „félőlénnyé” vált ember még egy zavartalan, békés világban is képes volt félni! Miért ne lenne nekünk már csak egy kis „pöccintés” is elég, hogy bármi megzavarja nyugalmunkat, békességünket. Nem beszélve egy halálos járványveszélyről!  Békétlenségünk alapoka tehát a bűneset óta megromlott emberi természetünkben fészkelő bizalmatlanság: Teremtőnktől eltávolodott, elidegenedett állapotunk!   

„(Mert) a hitetlenek olyanok, mint egy háborgó tenger, a mely nem nyughatik, és a melynek vize iszapot és sárt hány ki. Nincs békesség, szól Istenem, a hitetleneknek!” (Ésa 57, 20-21)

 

„Az Isten békessége”

De, miként képes a Biblia visszaterelgetni a békétlenségben vergődő embert „a békesség útjára” (Ésa 59,8)? Miután született természetünkből fakadóan nem találhatjuk meg magunkban a békesség forrását, akkor ezt csakis valaki mástól nyerhetjük el. A Szentírás egy rendkívüli lehetőséget - mondhatnánk ajándékot - kínál fel számunkra: az „Isten békességét”. Ezt ígérete Jézus tanítványainak halála előtti napon búcsúbeszédében: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (Jn 14,27)

Hatalmas, szinte felfoghatatlan ígéret ez: „az „én” békességemet adom…” Nem akármilyen békességről beszélt itt Jézus, mert hozzá teszi; „nem úgy adom, ahogy a világ adja”. Vagyis nem olyan békesség ez, amilyet a világ egyáltalán adni tudna! Nem változó, nem a kedvező körülmények, vagy a jószerencse függvénye, nem csak akkor és addig tart ez a békesség, amíg a külső körülmények, a „világi” helyzetek számunkra kedvezően alakulnak. Sőt, azt ígéri, hogy ez a békesség egy békétlen világban, a legnagyobb „nyomorúságok” ellenére is bennünk élhet. Ezzel a mondattal zárta Jézus e beszédét: „Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lesz; de bízzatok: én meggyőztem a világot.” (Jn 16, 33) És annak érzékeltetésére, hogy milyen is ez a nehézségek, bajok között sem elveszíthető békesség, Pál apostol sem talált szabatosabb, pontosabb kifejezést, mint a „minden értelmet felülhaladó békességet” (Fil 4,7).

Erről a békességről racionálisan beszélni, emberi fogalmakkal körül írni - aligha lehet. Viszont a tanítványok Jézussal való együttlétük során ezt a fajta békességet szemlélhették, csodálhatták, szinte tapinthatták naponta közelségében. Így emlékezik vissza János apostol már élete vége felé egyik levele bevezetőjében: „A mi kezdettől fogva volt, a mit hallottunk, a mit szemeinkkel láttunk, a mit szemléltünk, és kezeinkkel illettünk, az életnek Igéjéről. A mit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségetek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal. És ezeket azért írjuk néktek, hogy örömetek teljes legyen.” (I. Jn 1, 3-4)

Egy számomra fontos, Jézus életéről szóló könyv részletei szokatlan életszerűséggel szemlélteti milyen is lehetett Krisztus „mindennapi” békessége, melyet még váratlan élethelyzetekben, vagy ellenséges környezetben sem veszített el. Hogyan lehetett Jézusban állandó és zavartalan békesség a kiszámíthatatlan és veszélyes körülmények között is?

„Jézus gyöngéd részvéte gyógyírként hatott a fáradt, elgyötört szívekre. Még a dühös ellenség háborgása közepette is a béke légköre lengte körül…”(E.G. White: Jézus élete, Kapernaumban c. fejezetből)

„Amikor Jézust felkeltették a viharban, tökéletesen nyugodt volt. Szavaiban, tekintetében nyoma sem volt a félelemnek, mivel szívében nem lakozott félelem. Ám nem a mindenható erő birtokában pihent. Nem mint az "ég, föld s tenger Ura" nyugodott csendben. Ezt a hatalmat letette, és így szólt: "Én semmit sem cselekedhetem magamtól" (Jn 5: 30). Az Atya hatalmában bízott. Jézus hitben pihent - hitt Isten szeretetében, gondviselésében -, a vihart lecsendesítő szó hatalma pedig Isten hatalma volt.” (u.o: „Hallgass, némulj el” c. fejezetből)

Mindenkori tanítványai is ugyan ennek a békességnek lehetnek birtokába:

„A vihar lecsendesítésében egy másik lelki tanulság is rejlik. Minden ember tapasztalata igazolja a Szentírás szavainak igazságát: "A hitetlenek olyanok, mint egy háborgó tenger, amely nem nyughatik. [...] Nincs békesség, szól Istenem, a hitetleneknek!" (Ésa 57:20-21) A bűn tönkretette békességünket. Míg az ént meg nem fékezzük, nem lelünk nyugalmat. A szív parancsoló szenvedélyeit nem irányíthatja emberi erő. Itt éppoly tehetetlenek vagyunk, mint a tanítványok a dühöngő vihar lecsendesítésében. Ő viszont, Aki a galileai hullámtarajoknak békét szólt, a béke szavait mondja minden léleknek. Bármily vad is a vihar, aki Jézushoz kiált: "Uram, ments meg minket", az megszabadul. Kegyelme megbékíti a lelket Istennel, lecsendesíti az emberi szenvedélyek küzdelmét, szeretetében megpihen a szív…”  (u.o.)

 

„Uralkodjék a szívetekben”

Különös és első olvasásra meghökkentőnek és megvalósíthatatlannak tűnik az apostol felhívása. De, ha egy kicsit tovább gondoljuk, megértjük; tulajdonképpen mindannyian erre vágyunk a magunk és mások életében is: olyan békesség „uralkodjon” bennünk, melyben megőrizhetjük nyugalmunkat a váratlan és emberileg kilátástalannak látszó helyzetekben is.

Azonban ennek a kijelentésnek van még egy még mélyebb jelentése. A magyarra fordított „uralkodjék” görög szó fogalmilag tovább árnyalja a képet. Ugyanis Pál apostol βραβεύω (brabeuó) görög szót használja itt, ami versenybírót, törvénybírót is jelent. Vagyis ez egy olyan békesség, ami úgy szeretne „uralkodni” bennünk, ami egyben a „versenybíró” szerepét is szeretné betölteni életünkben.

Amikor egy futballmérkőzésen a bíró belefúj sípjába, a játékot meg kell szakítani, mert valaki szabálysértést követett el. Ha elveszítjük a békességünket, az Istentől szívünkbe helyezett „bíró” belefújt a sípjába! Ilyenkor haladéktalanul álljunk meg – ahogy ezt a futballmérkőzésen is a játékosok kénytelenek megtenni – és gondoljuk át, hogy hol, miben követhettünk el „szabálytalanságot”, amiért elvesztettük békességünket. Lehet, hogy csak apróbbnak látszó helytelen lelkület kerített hatalmába: egy kis zsörtölődés, mások ítélgetése, leszólása, utasítgatása, vagy egyéb számunkra semmisnek tűnő helytelenségek?

A Biblia bűn fogalma szerint (I.Jn 4,3) békétlenséget okozhat minden énközpontú gondolkodás és viselkedés. Bűnnek tekinti az öncélú igyekvést, az önelégültséget, az önsajnálatot, a haszonlesést, a magamutogatást, önmagunk kényeztetését, vagy a semmittevést. Bűn, ha érzékenyen, sértődékenyen, nehezteléssel, vagy védekezőn reagálunk, amikor mások megbántanak bennünket, de énünkből fakad a félénkség, a zárkózottság, az aggodalom és a félelem is…Ezek mind kizárhatják a békességet a szívünkből, különösen „vészhelyzet” idején!

 

„foglyul ejtve minden gondolatot”

Mindannyian tapasztaljuk, hogy a világunkban zajló negatív körülményekre hogyan reagál idegrendszerünk, illetve egész testünk. A folyamatos szorongás, aggódás, feszültség miatt  megemelkedhet a vérnyomásunk, a pulzusszámunk, szaporábban ver a szívünk, felgyorsul a légzésünk - szoktuk is mondani „felmegy a pumpa” – kiszárad a szánk…stb. Persze ezek akkor is jelentkezhetnek amikor még semmi és senki nem ártott nekünk, vagy közvetlenül semmilyen veszedelem nem ért minket. Csak épp egy negatív gondolatörvénybe kerültünk! Ha elkezdünk aggódni, szorongani a körülöttünk zajló események miatt, illetve a jövő várható nehézségein, sőt, ha még ezekről szeretünk hosszan beszélgetni is…Ne csodálkozzunk, hogy a „minden ismeretet felül haladó békesség”, illetve az „én békességem” - melyet Jézus ígért tanítványainak – „fénysebességgel” távozik tőlünk. „Mert nem olyan Isten vagy te, a ki hamisságban gyönyörködnél; nem lakhatik tenálad gonosz.” (Zsolt 5,5) És ezzel fújt sípjába a „versenybíró”! ÁLLJ! Gondolataid „ellenséges betolakodók” akarják uralni! El akarják venni békességed!  Ekkor kell NEM-et mondani ezekre a gondolatokra, érzelmekre!  Pál apostol kifejezésével „ejtsük foglyul”, vagy hétköznapibb szavakkal: „csípjük fülön” őket:  

„Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, a mely Isten ismerete ellen emeltetett, és (foglyul ejtve minden gondolatot)  hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak.” (II. Kor 10,5)

Ahhoz, hogy békesség „uralkodhasson” életünkben nem spórolhatjuk meg ezt a fajta folyamatos ellenőrzését, fegyelmezését gondolatainknak. Ha egy nap akár százszor, ezerszer is meghalljuk a „bíró sípját”, ne habozzunk „irányt váltani” gondolataink folyásán! Odafigyeléssel és gyakorlással meglátjuk egyre hosszabb ideig „uralhat” bennünket a békésség.  Ehhez persze tudatosan törekednünk kell arra, hogy pozitív, építő gondolatok foglalják le elménket, melynek megvalósításában az apostol ekként bíztat az igeszakasz folytatásában:

„A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengdezvén a ti szívetekben az Úrnak.” (Kol, 3,16)

A jelen helyzetben különösen van okunk arra, hogy - többek között - ezek a bátorító „beszédek lakozzanak bennünk gazdagon”:

 „Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugszik az. Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom! Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a halálos járványtól. Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lesz oltalmad; paizs és páncél az ő hűsége. Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal; a járványtól, a mely a homályban jár; a halálos járványtól, a mely délben pusztít… Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá. Nem illet téged a veszedelem, és csapás nem közelget házadhoz, Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden utadon...” (Zsolt 91, 1-6, 9-11)

„Erős torony az Úrnak neve, ahhoz folyamodik az igaz, és bátorságos lesz.” (Péld 18,10)

„Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? A ki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” (Rm 8,31-32)

Soós Attila

 

 

 

 

[1] az eredeti szöveg szerinti fordítás


Képgaléria



Magazin

Megjelent március 20-án.

Ízelítő a tartalomból

Fizessen elő magazinunkra!

12 hónapra

4000 Ft

(postaköltséggel együtt)

Szeretnék előfizetni
Kiadványaink
Soós Attila: Reménység a veszteségben
A szeretet himnusza
A belső szobában
Barátom, Jézus
Barangolások a szív országában
Előzd meg a hátfájást DVD