Egymásra hangolva

"Nincs más élhető élettér, mint a vidék"

2021. január 17.

Furcsán hangzik a címben megfogalmazott kijelentés ma egy fiatal, harmincas, értelmiségi házaspár szájából. A vidéki életet általában az elmaradottsággal, a technikai fejletlenséggel, a nehéz életkörülményekkel azonosítjuk. Vagy mégsem? Ma már négy keréken suhanva szinte negyedórán belül elérhető országszerte valamelyik város – a szükséges komforttal és programlehetőségekkel.

Nyár végi házasságápoló hétvégénk után házigazdáinkkal, Szélig Istvánnal és Tündivel a Baranya megyei Véménden beszélgetünk, egy terebélyes diófa árnyékában.

Nem sok gazdaságban jártam eddig, de az itteni szépsége, rendezettsége, látható tervezettsége csodálatra méltó. A tágas panorámába illeszkedő szelíd gyümölcsöskert és az állatok vidám pezsgése jól kiegészíti egymást… Szépen felújított, rusztikus melléképületek sokasága, külön szárítópadlás a gyógynövényeknek, a gyümölcsöknek, a szalmának, a nyári konyhák, a tiszta és tágas istállók, a hálásan a nap felé kukucskáló kecses zöldségek… Mindez a szép lakóháztól távol, mégis közel. Mindenfelé korszerű technikai kiegészítőket vagy éppen titokzatos szerkezeteket látni, amit érdemes jobban megismerni, felfedezni… A vidékről képzeletünkben élő unalomnak nyoma sincs.

A fiatalok országszerte beköltöznek a környező városokba a könnyebb megélhetés és a kényelmesebb életforma reményében. Mindig idegenkedtetek a várostól? Hiszen még most is abban az életkorban vagytok, amikor élhetnétek a városi élet előnyeivel. Miért fontos nektek a gazdálkodás, hiszen máshogy is meg tudnátok keresni a kenyereteket?

Tündi: Szerintünk ma már nincs más élhető élettér, mint a falu. Én Pécstől 5 km-re, egy kis faluban nőttem fel, de így is éreztük a város negatív hatásait. Értem ezt a levegőminőségre – a közelben volt az aszfaltgyár – és a villódzó reklámfényekre, ami folyamatosan eltereli az ember figyelmét arról, hogy egy kicsit gondolkozzon…

István: Természetesen mindketten nagyvárosban éltünk az egyetemi évek alatt, és a mostani munkahelyem is Pécsett van. A vidéki életformával nem a remeteséget vállaltuk, hanem egy tudatos életvezetést.

Sokan bedőlnek a város nyújtotta komfortnak, ami mátrixhatásként vonzza a fiatalokat. Sokáig csak mi laktunk itthon a fiatal értelmiségiek közül a korosztályunkból. A többi osztálytárs, barát mind nyugaton, vagy győri, budapesti cégeknél helyezkedett el, de most már kezdenek visszaszállingózni, házakat vásárolni. A gazdasági válság és az évek tapasztalatai rávezették őket arra, hogy ez az életmód, az összetartás, egymás segítése mekkora lehetőségeket rejt, és kézzelfogható biztonságot nyújt. Húsz-harminc kilométer közelségben már mindenhol található város az országban. Bemegyünk a városba a szükséges dolgokat elintézni, és hazajövünk megpihenni. Én sem adtam fel még teljen mindent. A vírushelyzettől függően jelenleg hetente kétszer bemegyek a munkahelyemre, a többi napon otthonról dolgozom, összesen heti négy napot, hogy a családra és az otthoni tevékenységekre is időt tudjak szánni.

Kiváltságos helyzetben vagy…

Valóban, de azért fontos, hogy egy munkavállalónak ez célja-e, vagy nem? Elnyomom-e ezt a vágyam, meghunyászkodom-e, vagy sem? Persze, keresni kell a lehetőséget, nem szabad hagyni, hogy a multik bedarálják azt, aki egy lassabban folyó, nyugodtabb, családcentrikusabb életre vágyik.

Visszatekintve nem sajnáljátok, hogy nem tudtok a szakmátokban kibontakozni itt, vidéken? Gondolom, nem azért tanultatok, hogy a megélhetésért termeljetek. Vagy mégis?

Tündi: Én állattenyésztő mérnökként végeztem, és a gyakorlatban is ezt csinálom, a munkám része az állatok tartása, a gazdálkodás. Úgy gondolom, annál nagyobb kincs nincs, mintha az ember meg tudja termelni a saját maga részére, amit egész évben megeszik. Tudja, hogy mit ad a családjának. Úgy gondolom, ez az egészséges életmód első lépése. És ezeket az értékeket szeretném továbbadni a gyermekeinknek.

Ez elsősorban a szülőknek érték. Mitől lesz a gyermekek számára értékes ez az életforma? A technika és az urbanizáció bizonyára az ő látóterükben is benne van, elég csak a digitális oktatásra gondolnunk.

István: A gyerekek nagyon okosak és tanulékonyak. Azt is tudják, mi a jó, és mi a rossz, még ha nem is mindig azt tesszük. Sok mindent megértenek, ha racionálisan érvelünk, de maguk is látják, hogy mi a különbség az öt hét alatt felnövekedett csirke és az egy éven át nevelt között. A vegyszeres vagy nem vegyszerezett paradicsom között. A nagyüzemben nem lehet ezeket vegyszer vagy hormonok nélkül megtermelni, a vegyszermaradványok benne maradnak a zöldségben…

Tündi: A természet szeretete erősebb a gyerekekben, mint a digitális technika nyújtotta élmények. Itt az állatok játszótársak is egyben. Tartunk lovakat, teheneket, kecskéket, nyulakat, birkákat, fürjeket, kacsát és méheket… jövőre libát is szeretnénk. És persze kutya, cica is van bőven. Igazi öröm számukra az állatok közelsége és a természet.Amikor a lányaink pici babák voltak, a babakocsiban mellettem voltak, amikor az állatokat megetettem, reggel, este. Még nem is tudtak igazán ülni, de a lóhátra már felkívánkoztak. Vagy amikor kisgida érkezett, sok esetben a gyerekek ott bábáskodtak a születésénél. Már például letörlik az újszülöttről a mázat, hajszárítózzák, hogy „jaj, meg ne fázzon”… Segítenek neki, hogy minél könnyebben elkezdjen a kis állat szopni.

István: Megesett, hogy nem voltunk itthon, és a középső lányunk egyedül megcsinálta mindezeket, lefertőtlenítette a köldökzsinórt, ahogy Tünditől látták. Nálunk a gyerekek nem babáztak, hanem kisállatoztak. Felelősségre neveli őket, hiszen megtanulnak gondoskodni róluk.

Akkor is ellátják az állatokat, ha nincs hozzá kedvük? Hány évesek a lányok?

István: 13, 10 és 7 évesek. Csak ritkán kell noszogatni őket. A nagylányunk, Jázmin, a nyáron is többször felkelt fél 6-kor, hogy lemenjen etetni, közben bedagasztott egy fonott kalácsot. A fonott kalács illatára keltünk, és ő már végzett az állatok etetésével. Egy másik esetben kimentünk szénázni, és a gyerekek még nem keltek föl. Mérgelődtem, miért nem jönnek ki velünk dolgozni, de amikor hazajöttünk, szintén meleg kalács és terített asztal várt minket a teraszon. Sokszor szó nélkül megetetik az állatokat, és maguktól meglátják a feladatot.

Tündi: A kertészkedést is nagyon élvezik a gyerekek. Külön kiskertet csináltak maguknak, vagy tízfajta zöldséggel beültették, és gondozták a növényeiket. Élvezik, amikor elvetik a magot, és várják, hogy tavasszal kibújjon. Ez mind türelemre tanít. Nagyon fontos ahhoz, hogy meghalljuk egymást. Még a méhészkedésben is részt akarnak venni, saját méhészruhájuk van. A pörgetést különösen szereik. Egyik kislányunk kért egy külön családot, hogy azt ő gondozhassa.

István: Ez nagy dolog, mert a legtöbb gyerek fél a méhektől. A méhészet nagyon komplex munka, nem egyszerű. Ha az alapokat valaki gyerekkorban megtanulja, bármikor alkalmazhatja. És nem mellékes az sem, hogy megtanul egy szakmát. Először a természet törvényeit kell megismernünk, majd aztán erre épülhetnek a komplexebb dolgok, a matematika, a fizika…

A matematika hol érhető tetten a természetben?

István: Megtanulnak mérni, csoportosítani, aránypárokat számolni, gyakorlatilag az alsós matek a természetből megismerhető.

Ha a természet szeretetére megtanítjátok a gyermekeiteket, és átadjátok nekik a gazdálkodáshoz szükséges tudást, biztonságban tudhatjátok őket a jövőjükre nézve is. Megnyugtató érzés lehet.

Tündi: Ha a szükségletüknek csak egy részét meg tudják termelni, jöhet bármilyen nehézség, nekik akkor is lesz az asztalon élelem.

István: Válságos időszakokban régen a városi ember hová jött? Ki, falura. Faluhelyen nem haltak éhen az emberek, és ez most kulcskérdés, itt van a kapuban. Munkatársi körökben szoktam azzal viccelődni, hogy én hazajövök, becsukom a kaput, és évekig elvagyunk abból, amink van. Ez hatalmas megnyugvás és biztonságérzet. Ahogy utaltál is rá, ez természetesen még nem elég. Az Isten útjára való nevelés még előrébb való.

A városi gyerekek zöme csak virtuálisan éli meg a természet közelségét. Kedveltek a gazdálkodásra tanító szimulációs játékok. Mi szükséges ahhoz, hogy egy városi létformából kiköltöző család egy a tiétekhez hasonló gazdaságot beindítson?

István: A vágy alapvető, de önmagában kevés. Ezt az életformát szeretni kell, akarni kell, méghozzá úgy, hogy élmény legyen, élvezzem is ezt csinálni. Ha kedvetlenül végzem, akkor nem fog sikerülni. A munka szeretete kell hozzá, nagybetűvel! Aki vidéken megél, és az asztalán van, ami kell, az kedvvel végzi ezeket a dolgokat.

Konkrétan mi kell az induláshoz? Nektek mi volt adott hozzá?

István: Olyan házra van szükség, amihez egy nagyobb telek tartozik, hogy termelni lehessen. Olyan helyen kell telket vásárolni, ahol nem gond a vízellátás, ahol ásott vagy jó vízhozamú kút van. Már a telekvásárláshoz is szakértelem kell. Milyen a föld? Fekete? Agyagos? Mit szeretne termelni az ember? Van-e az ingatlanhoz gazdasági épület? Szükség lesz-e gépek beszerzésére?

Én mérnök vagyok, ezért nekem nagyon fontos a tervszerűség, legyen mögötte költségvetés, kockázatelemzés. Tudjam, hogy mit fogok termelni, ki és hány órát fog rászánni a művelésre, mennyi a megtérülési idő, a beruházási idő, melyek a rizikófatorok, ha esetleg nem lesz jó a termés, tudjam, a felvásárlási árak hogyan mozogtak az elmúlt évben stb. Rengeteg tényező befolyásolhatja a tervet, de mégis kell egy kis számítást végezni, és azt racionálisan mérlegelni. Sok családban megvan a vágy, hogy milyen jó lenne a füstös-zajos városból kiköltözni, mert egy-két hetet nyaraltak vidéken, és megtetszett nekik. Közben nem számolnak azzal, hogy a csalán csíp, meleg van, támadnak a szúnyogok, vagy nem mindig süt a nap itt sem…

Hogy lehet ezt megszeretni?

István: A férfiak eredményorientáltak, tehát az motivál, hogy van látható eredmény. Ha eljön a tavasz, és leszedjük az első paradicsomot, hozzátesz a Tündi egy kis kecskesajtot, frissen sült cipót, én azt mondom, aki akar, egyen Michelin-csillagos étteremben akár ötszázezerért, nem ér fel azzal, hogy a kis családunkkal kiülünk a gyönyörű panorámájú teraszra – ez megfizethetetlen. Azt nem értem, hogy az emberek innen felköltöznek Budapestre, és 50 milliókat kiadnak csak egy kis lakásért… Itt ennyiből mindent meg lehet valósítani! Egy normál parasztházat ennyiből extrán fel lehet újítani, napelemmel, szaunával lehet felszerelni, bármit ki lehet alakítani.

 

Akik ebbe belevágnak, bizonyára az értékesítésre is kell hogy gondoljanak. Ti mit tudtok értékesíteni? Van kereslet a biotermékek iránt?

Tündi: Kereslet van, de az értékesítésük nem könnyű. Kevésbé esztétikus a biotermés. Pl. a büdös bogarakat folyamatosan permetezni kellene, hogy eltűnjenek, illetve ne hagyjanak nyomot a zöldségen, a gyümölcsön. Jobbára városban lehet értékesíteni, amit megtermelünk, vagy a városi embereket kell kicsalogatni falura.

Mi arra rendezkedtünk be, hogy körülbelül annyit termeljünk, amennyit elfogyasztunk. Csak néhány dolgot értékesítünk, például bodzából, levendulából, citromfűből szörpöt, tartósítószer nélkül, saját termelésű – nem cukrozott, nem vegyszerezett – mézzel elrakva. A legkülönfélébb, mézzel elrakott lekvárokat és gyógynövényeket, házi joghurtot, kecskesajtot.

Szervező, közösségépítő család vagytok. Sokat tesztek azért, hogy tartalmas programokat hozzatok a faluba. Nem gondolkodtatok ökofalu programban? Hogyan tervezitek a jövőt?

István: Szeretnénk képzéseket tartani a vidéki életre vágyóknak, hogy el tudják dönteni, nekik való-e ez az életvitel. Összeállítanánk egy csomagot, amiben interaktív módon ki lehetne próbálni, hogyan is működik egy parasztgazdaság. Például reggel kijön hozzánk egy család, korán reggel megfejik a kecskét. Utána megreggeliznek, megisszák a maguk fejte tejet, majd kimegyünk a kertbe dolgozni, leszedjük az ebédhez a paprikát, paradicsomot… Ez még csak elképzelés.

A mostanihoz hasonló házasságápoló hétvégéknek is szeretnénk, ha lenne folytatása. Nem az a fő motivációnk, hogy vidékre csaljuk a fiatal családokat. Inkább az, hogy az együttlét során belopjuk az Igét a szívekbe. Ezért szervezünk pl. nyaranta gyerektáborokat is.

Hogyan lehetséges becsempészni a programokba Isten világát?

István: A lehető legtermészetesebb módon. Például, ha este a természetben vagyunk, és belenézünk a csillagvizsgálóba, rácsodálkozunk a látványra, ez már egy lehetőség, hogy a teremtés gazdagságáról beszéljünk. Vagy ha a növényvilágot vesszük, egy magocska honnan tudja, hogy ő olyan legyen, ha felserken, amilyen? Adja a lehetőséget, hogy Istenről beszélgessünk. Vagy például kenyérsütés közben beszélgethetünk a vetésről, az aratásról, a magvetőről, amelyekről Jézusnak sok példázata szól. Minden, ami körülöttünk van, akár egy kis állat születése, vagy az, hogy leszedem a zöldséget, a gyümölcsöt, arról szól, hogy mindent ajándékba kaptunk. Az egy dolog, hogy én dolgoztam vele, de ha nem lett volna eső és napsütés, nem lenne semmi. A természetben jobban megláthatjuk Isten „kezét”, mindennek az ajándék voltát, ami határtalan békésséggel és biztonsággal tölt el, különösen, ha a jövőre gondolok.



Magazin

Megjelent április 15-én.

Ízelítő a tartalomból

Fizessen elő magazinunkra!

12 hónapra

4400 Ft

(postaköltséggel együtt)

Szeretnék előfizetni
Kiadványaink
Soós Attila: Reménység a veszteségben
A szeretet himnusza
A belső szobában
Barátom, Jézus
Barangolások a szív országában
Előzd meg a hátfájást DVD