27. szám
-
Meddig marad „a szabadság hazája” az Egyesült Államok?
Az alkotmányában rögzített szabadságnak köszönhetően az Egyesült Államok a XVIII. században a világ politikai és vallási üldözöttjeinek menedékhelyévé vált. Két évszázadon át senki nem tudta elképzelni, hogy Amerika egyszer majd más is lehet, mint a Föld legszabadabb országa. Ám a Biblia Amerika 180 fokos fordulatáról beszél: előrevetíti a lelkiismereti és vallásszabadság eltörlését, amely a világ összes államára hatást gyakorol majd. A teljes cikket magazinunk 27. számában elolvashatja.
-
Egy akol vagy egy nyáj?
Az ökumenikus mozgalom jelene és jövője Idén Budapest adott otthont az Európai Egyházak Konferenciája, ismertebb nevén az ökumenikus egyházak találkozója 14. nagygyűlésének. A nagyszabású rendezvényen a kontinens több mint 120 protestáns és ortodox egyházának mintegy 250 delegáltja vett részt. Egyházi szerepeinek megújításán túl az ökumenikus egyházak közös társadalmi és politikai szerepvállalásának alapelveit és konkrét feladatait is rögzítették: felébreszteni Európa felelősségét az egész emberiségért, különösképpen a világ minden részén élő szegényekért. Hogyan és milyen kompromisszumok árán jött létre az ökumenikus mozgalom? Mi valódi lényege? Mi a különbség a szervezeti ökumenizmus és a lelki ökumenizmus között? Felelősek-e az egyházak a társadalomban zajló folyamatokért, egyáltalán kompetensek-e ebben a kérdésben? Holló Péter egyháztörténésszel, a Sola Scriptura Teológiai Főiskola tanárával Sipos Gergő Bálint beszélgetett. A teljes cikket magazinunk 27. számában elolvashatja.
-
Az érzékelésen túli világ - Nagyító alatt az ezotéria
A New Age gondolatának széles körű népszerűsítője a Hair musical volt. A hatvanas évek hippimozgalma ezzel meghirdette a világnak, hogy vége a Halak, vagyis a kereszténység korszakának. A Vízöntő, más néven a New Age korszakába léptünk, ami megváltoztatja a világot. Vajon egy tudományalapú világban mi az oka annak, hogy az emberek szinte kontroll nélkül nyitottak a misztikum felé? Balogh Sándor természetgyógyásszal beszélgetünk. A teljes cikket magazinunk 27. számában elolvashatja.
-
Segítség, segítenem kell!
Akaratunk ellenére nem szeretünk semmit tenni. Mégis előfordul, hogy befészkeli magát a gondolatainkba egy-egy dallam, amit aztán nem tudunk onnan kiűzni, vagy valamilyen kényszeres cselekvés lesz úrrá rajtunk: többször is leellenőrizzük, bezártuk-e a lakást, az autót… Valóban leoltottuk a lámpákat? Egészen biztosan kihúztuk a vasalózsinórt, lezártuk a sütőt? A számos cselekvési kényszer közül az egyik leggyakoribb a tisztaságmánia, amelyen világszerte jókat derülhettek a nézők az elesett, félelmektől gyötrődő kisember, Monk nyomozó küzdelmei láttán. Pedig milliókat érint a kényszeres cselekedetek valamely formája, amelyek közül az egyik leggyakoribb és legnehezebben beazonosítható a segítési kényszer. Aktuális tehát a kérdés: ha ennyi jó szándékú, segíteni vágyó ember él közöttünk, vajon miért „hűl ki tömegekben a szeretet”? Miért kell meghalnia másodpercenként majdnem két embernek a megfelelő táplálék hiányában? A jó szándék ellenére vajon miért nem ér célba a legtöbb segítségnyújtás? A teljes cikket magazinunk 27. számában elolvashatja.
-
Relaxáció az iskolákban
„Édes fiam, hányszor mondjam?! Lazulj el!” A pszichológusok szerint robbanásig feszült idegrendszerű gyerekek gyűjtőhelyei ma a magyar iskolák. Türelmetlen, kiabáló tanárok, valamint visszafeleselő, öntudatos, egymást püfölő diákok zajától hangosak már távolról az egykori alma materek folyosói. Rendet kell teremteni végre ebben a pokoli helyzetben – gondolhatták a kö‑ telező iskolai relaxáció oktatásának kidolgozói. De valóban várható-e ettől áttörés, valódi, tartós változás? A teljes cikket magazinunk 27. számában elolvashatja.
-
200 éve született Verdi
„Szegénynek születtem egy szegény faluban, nem volt rá módom, hogy képzettséget szerezzek; csak egy ócska spinét került a kezem alá, s nem sokra rá elkezdtem kottafejeket írni… egyiket a másik után. Ez minden… És bizony most, hogy öregember vagyok, már igencsak kétlem, hogy azoknak a kottafejeknek bármi értékük volna.” E szavakkal foglalta össze Verdi saját életpályáját hetvennyolcadik születésnapján. Meghökkentőnek tűnhet szűkszavúsága önmagáról, művészetéről, de négy évvel később papírra vetett sorai ugyanezekről vallanak: „Sohasem fogom megírni emlékirataimat. Éppen elég volt a zenei világnak, hogy oly hosszú időn át kellett elviselnie zenémet!” Szerencsére sok levelet írt, így mégis módunk van arra, hogy közelebbről megismerjük életét, s magát az embert, akinek az alakja talán háttérbe szorul, mikor megszólal magával ragadó muzsikája. A teljes cikket magazinunk 27. számában elolvashatja.
