Amíg a kemoterápiával és a célzott onkológiai gyógyszerekkel a ráksejtek közvetlen elpusztítása a cél, az immunterápiák más stratégiát alkalmaznak: az immunrendszert próbálják hatékonyabb rákellenes védekezésre bírni. Amint az a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság szimpóziumán is kiderült, a módszer nem univerzális lehetőség, közel sem éri meg mindenkinél alkalmazni. Meg kell találni, mely betegeknek származhat előnyük az immunterápiákból. Minél többet tudnak ugyanis a kutatók az immunrendszer működéséről, az annál bonyolultabbnak tűnik. Egyre inkább fény derül arra is, hogy a ráksejtek túlélési stratégiája változatos: minél előrehaladottabb a betegség, annál többféle genetikai hibával rendelkező ráksejt van benne. Kutatják a hatást előre jelezni képes biomarkereket, valamint a kombinációs kezeléseket is, amelyek révén többeknek segíthetne az immunterápia.

Ahogy a világunk egy organikus egységet képez, úgy a testünket alkotó szerveink is szoros kapcsolatban működnek és egymással elválaszthatatlan egységet alkotnak. Összetett, egymásra utalt és hangolt életjelenségek sokasága zajlik bennünk nap mint nap. Hihetetlen, de gyakran a legapróbbnak látszó életmódunkat érintő döntéseink is nagy jelentőséggel bírnak, hiszen lehetnek életet támogatók vagy akár végzetes kimenetelűek is.

Egy-egy közéleti szereplő, művész vagy tudós elvesztésének hírén általában pár perc elteltével túllépek, ám az idei év októberében elhunyt Vekerdy Tamás halálhíre személyes gyászként érintett. Valahogy úgy képzeltem, mindig itt lesz, ameddig csak szükségünk lesz rá, hiszen a nagy elmék halhatatlanok… Két nagyobb gyermekünk már szárnyait bontogatja, az ő nevelésükhöz számos személyes tanácsot kaptunk tőle közvetve, de a harmadiknál csak most „izzik be” a kamaszkor. Ki fog erősíteni bennünket – például, hogy „a szülő legyen a kamasz gyerekével nagyvonalú, és szelektív hallású” –, és vajon ki fog vigasztalni ezután – „ami jó modort és melegséget átadtál a gyermekednek régen, nem vész el. A kamaszkor elmúltával újra visszatér” –, és sorolhatnám még bőséggel bátorító mondatait.

A gyávaságban az a legfélelmetesebb, hogy észrevehetetlen. Mint egy búvópatak van jelen az életünkben. Néha felszínre tör, hogy aztán gyorsan visszabukjon a felszín alá, mielőtt még felismerhetnénk. A felszínen álcázza magát. Nagyon gyakran a félelem vagy a halogatás köntösébe bújik. De megtaláljuk a megfeleléskényszer, a lustaság vagy a szenvedélybetegségek mögött is. Mi meg a tüneteket kezelgetjük, már ha egyáltalán szánunk erre időt, és nem értjük, hogy miért toporgunk még mindig egy helyben. Nem találjuk, hogy hol akadtunk el. A gyávaságnál, kedves Olvasók! A gyávaságnál…

Georg Friedrich Händel (1685–1759) a barokk kor kiemelkedő muzsikusa:kiváló zeneszerző, orgona- és csembalóművész. Személyisége a korabeli leírások alapján rendíthetetlennek és gyakran konokul elszántnak tűnhet, akit senki és semmi nem tarthat vissza attól, amit egyszer a fejébe vesz. Mégis volt egy pont az életében, amikor feladta a küzdelmet, és visszavonulót fújt önmagának. Legyőzöttnek látszott, olyannak, akit külső körülményei térdre kényszerítettek. Ám nála is bekövetkezett az, ami nagy emberek esetében hasonló esetekben gyakran megfigyelhető:amikor abszolút vesztésre állnak, akkor vannak legközelebb pályájuk csúcsához. Olyan magaslatra jutnak, amit Händel esetében nem kisebb alkotás fémjelez, mint „Messiás” című oratóriuma. Idáig azonban hosszú út vezetett.

A természetes emberi szeretet tárgyának szépségétől, jóságától függ. Azokat választjuk barátunknak, akik kedvesek hozzánk, tetszenek nekünk. Abba leszünk szerelmesek, aki kiegyensúlyozott , értelmes és vonzó. Elfordulunk a csúnyától, a középszerűtől, a tudatlantól, a bántó tulajdonságokkal rendelkező személyektől. Az „agapét” viszont nem a tárgyában rejlő szépség vagy jóság kelti életre. Ezt a fajta, úgynevezett „agapé” szeretetet nevezi a Biblia az isteni szeretetnek. Pál apostol mindvégig ezt a szót használja „A szeretet himnuszában”. De mit is takar ez a fogalom?