Vajon Pál apostol miért éppen az irigységgel kezdi azoknak a tulajdonságoknak a felsorolását, amelyek homlokegyenest ellenkeznek az igazi szeretettel, sőt amelyek „megölik” azt? Miért ez a legveszedelmesebb,legalattomosabb kártevője a szeretetnek, amelyről a következő igevers is így szól: „A búsulásban kegyetlenség van, és a haragban áradás: de ki állhat meg az irigység előtt ?” (Péld 27,4)

Világszerte nagy megdöbbenést váltott ki az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület október 8-án kiadott új tanulmánya, amely szerint a globális felmelegedés már a 2030–2052 közötti időszakban elérheti a 1,5 Celsius-fokot, az iparosodás elő i korszakhoz viszonyítva. A jelentés azt is világossá teszi: ebből 1 °C már megvalósult az elmúlt száz évben, bő egy évtized múlva ehhez még fél fok adódhat hozzá. Mindez azt jelenti, hogy Földünk átlaghőmérséklete lassan, de biztosan növekszik, és mindez ma már bizonyíthatóan az emberi tevékenység következménye.

A számok azt mutatják, hogy az elmúlt kétszáz évben – amióta mérik a hőmérsékletet – durván egy fokkal emelkedett az átlaghőmérséklet a Földön. A társadalom több okból is rendkívül sérülékeny, nem csak az éghajlatváltozás miatt. Számos kedvezőtlen folyamat zajlik napjainkban a Földön – vezette be előadását Hetesi Zsolt kutató.

Egy ősi prófécia a „Hajnalcsillag” jelképét alkalmazva szólt a Messiás, az isteni Szabadító jöveteléről: „Csillag származik Jákobból, királyi pálca támad Izráelből.” (4Móz 24,17) Sokan ismerik a karácsonyi történetet a napkeleti bölcsekről. Jézus születése idején szokatlan fényjelenséget pillantottak meg az égbolton mezopotámiai hazájukban. Kapcsolatba hozták ezt a mintegy 1500 évvel korábbról származó jövendöléssel. Ez késztette őket arra, hogy megtegyék a hosszú utat Jeruzsálembe, és ott így kérdezősködjenek a Messiás felől: „Hol van a zsidók királya, aki megszületett, mert láttuk az Ő csillagát napkeleten, és azért jöttünk, hogy tisztességet tegyünk neki.” (Mt 2,2) A Biblia utolsó lapján újra találkozunk ezzel az ősi jelképpel: „Én, Jézus, küldtem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávid gyökere és sarja, a fényes Hajnalcsillag.” (Jel 22,16) Ugyanitt olvassuk nem sokkal később: „Ezt mondja az, aki ezekről bizonyságot tesz: Bizony hamar eljövök!” (Jel 22,20) Természetesen itt már nem a karácsonyi adventre, Jézus kétezer évvel ezelőtti születésére vonatkozik az ígéret, hanem a Megváltó újbóli eljövetelére, az emberi történelem drámai végkifejlete idején. Jézus második adventjét monumentális, kozmikus eseményként mutatják be a bibliai kijelentések.

Vágyaink között valószínűleg az első helyet foglalja el a boldogság utáni vágy, a szenvedés elkerülése, a békés és élvezetekkel teli élet. Ha őszintén megkérdeznénk, mi is a boldogság, bizonyára nem találnánk két embert, aki ugyanazt válaszolná, sokan pedig egyáltalán nem is tudnának felelni e kérdésre. A boldogság olyan ideális állapot, amelyre bár vágyunk, mégsem tudjuk meghatározni, hisz magában foglalja életünk minden területét,és ezzel emberi teljességünket. De mi is a boldogság? Mi erről a pszichiáter véleménye, aki terápiás kezelései során nagy hangsúlyt helyez erre a kérdésre.

Pál apostol „a szeretet himnuszában” két egyszerű meghatározását adja a szeretetnek, amelyek talán hétköznapiságuk miatt könnyen megvalósíthatónak tűnnek: hosszútűrő és jóságos. A hosszútűrést, a türelmet általában nem a legmagasabb rendű jellemtulajdonságok közé soroljuk, inkább a gyengeségek között tartjuk számon. Mégis alapvető fontosságú a szeretet kiteljesedéséhez.

Mert „a Lélek az, ami megelevenít”. Test és lélek egyaránt szükségesek ahhoz, hogy egy élő lélek jöjjön létre… Sajnos nem kérdés,hogy ilyen jelenségek történnek-e, de az igen, hogy honnan valók. Tényleg a körülöttünk bolyongó elhunytak kapcsolatkeresései lennének ezek?

Sok olyan lelki magatartás létezik, amelyek negatívan befolyásolják az életünk minőségét. Félelem, kisebbrendűségi érzés, szégyenérzet… Az önvád ezek közül is kitűnik a maga nyers kegyetlenségével. Az önvád nem ismer kegyelmet, soha nem hoz felmentő végzést. Valójában egy önmagunk felett kimondott ítéletről van szó, amely végül, mintegy önbeteljesítő jóslat, megvalósul.

Mindig is vágytam arra, hogy valami nemes dolgot vigyek végbe még e földi életem során, így hát kapóra jött a meghívás. „Nincs kedved egy napunkat végigkísérni?” – kérdezte a koraszülöttmentést végző Peter Cerny Alapítvány egyik orvosa, Oláhné dr. Szilágyi Mónika. – Elvetélt magzatokat megmenteni, tíz-tizenöt centis kis lényeket életben tartani mesterségesen? A teremtés vegykonyhájába bepillantani? Hogyne szeretném… – No, nem egészen erről van szó – felelte Mónika. – Mi koraszülött, de életképes babákat mentünk, vagy a szülés közben sérülteket látjuk el, és juttatjuk őket a megfelelő kórházakba… Majd meglátod. Hozzál magaddal hálózsákot is, no és ebédet, vacsorát…

Magyarországon jelenleg megválaszthatja a szülő, hogy a gyermek születése után nem sokkal visszamegy-e dolgozni, vagy a gyermekével otthon marad, annak hároméves koráig. Tudható, hogy a gyermeknek az utóbbi a legjobb, de egyfelől szorítanak az anyagiak, a munkahely esetleges elvesztése, másrészről lelkifurdalást érez a szülő, ha bölcsődébe kényszerül a kisgyermek. Ön mit tanácsol ebben a meghasonlott helyzetben? ■ Az, hogy maradjunk a gyerek mellett 2,5–3 éves koráig, reális időhatár. Tényleg jó, de csak abban az esetben, ha ez mindenkinek jó. És ezt lenne a fontos felismerni, hogy nekem szülőként mi a jó, és merni azt tenni. Ha héthónapos a gyerek, és azt érzem, eddig bírtam, nem megy tovább, muszáj visszamennem dolgozni,akkor vissza kell menni a munkába. Mert az egész családnak az lesz a jó. Ha otthon akarok vele maradni, akár tovább is – és nem baj, majd élünk addig kevesebb pénzből, de úgy a jó –, akkor azt kell tenni...