„A szeretet nem keresi a maga hasznát” Lehetséges-e minden önérdek, haszonlesés nélkül, a magunk hasznáról lemondva gyakorolni a szeretetet? Még abban a szeretetben is, amit őszinte szeretetként gyakorlunk egymás iránt, legtöbbször alig észrevehetően ugyan, de mégis ott lappang saját hasznunk keresése is. A természetes emberi szív önző logikája, hogy szeretetünket is csak amolyan befektetésnek tekintjük, amelytől magunk is hasznot várunk...

Még alig múlt el születése 400. évfordulója, melyből igazi európai kulturális esemény lett 2006-ban, máris itt az újabb Rembrandt-évforduló: halálának 350. éve. Rembrandttal azonban állandóan számvetést kell tartanunk, mégpedig többszörös értelemben is. Festőnek, gondolkodónak egyaránt jelentékeny, és olyan látásmóddal gazdagította a festészetet, mely előtte nem létezett, és utána is ritka kevés művész tudta az általa megnyitott utat követni. Ilyen volt talán Goya, Delacroix, vagy éppen Munkácsy, akit jobb időkben „a magyar Rembrandt”-nak szoktak nevezni.

A nagyüzemi gazdaságok növekedésének globális hatása különösen érzékelhető az élelmiszerek által hordozott betegségek terjedése kapcsán. India és Kína baromfi ipari termelése az 1980- as évek óta 5–13 százalékkal növekszik évente. Ha ezek az országok is elkezdenének ugyanolyan mennyiségben baromfit fogyasztani, mint az amerikaiak (évente fejenként 27-28 szárnyast), az megegyezne az egész világ mostani szárnyas fogyasztásával. Ha a világ követné Amerika példáját – és attól tarthatunk, hogy ma már követi is –, évente több mint 165 milliárd csirkét fogyasztana el, és akkor a világ népességének növekedésével nem is számolnánk. És mi lesz utána? Kétszázmilliárd? Ötszáz…? És mindezt a nagyüzemi gazdaságok hogyan képesek „megtermelni”? Ezeknek a kérdéseknek járt utána a húsipar kulisszái mögé pillantva Jonathan Safran Foer, aki ismereteit az Állatok a tányéromon című, 2012-ben magyarul is megjelent könyvében összegezte. Elgondolkodtunk-e már „két finom falat” közben, hogy e szinte mindennap fogyasztott „termékek” hogyan is kerülnek a tányérunkra, s mi mindent fogyasztunk el velük? A könyv elsősorban az amerikai nagyüzemi húsiparról szól, de meglehet, nemcsak ott alkalmaznak hasonló bánásmódot az állattenyésztés során.

A címet egy külföldre szakadt magyar költőtől kölcsönzöm, aki nem Ady, hanem egy másik 20. századi önsorsrontó költőnk nekrológja írása közben találta ki. A Balassitól Pilinszkyig tartó sornak azonban kétségkívül Ady a legnagyobb tehetsége és vesztesége. Ronccsá tette magát, alig több mint 41 év leforgása alatt. Méghozzá ötszörös erővel, debreceni, nagyváradi éveitől fogva Párizson át Budapestig... …Édes népem, szól a sípszó, Sohse lesz jól, sohse látlak. Szól a sípszó: átkozott nép, Ne hagyja az Úr veretlen, Uralkodást magán nem tűr S szabadságra érdemetlen…

Annak ellenére, hogy gyakran hallunk hivatkozást keresztény gyökereinkre, sokaknak okozhat fejtörést egy egy bibliai történet vagy Jézussal kapcsolatos esemény megértése. A tudomány által racionalizált világban élő ember gyakran utalja a hit, illetve a hiszékenység világába a számára megmagyarázhatatlan, de némi utánjárással mégis könnyen megérthető vallási történéseket, bibliai fogalmakat. Így van ez Jézus Krisztus halálával, s nem kevésbé feltámadásával is.

Akárcsak a természet világának, kapcsolatainknak is egyfajta érzelmi ökológiája van. Ha elsavasodik vagy túl lúgossá válik a talaj, nem terem meg benne az, ami egy jó házasság sava- borsát, zamatát adja – mindaz, amiért annak idején olyan jó volt a párnak egybekelnie. S hogy mitől válik savassá vagy szennyezetté kapcsolataink „táptalaja”? A kérdés megválaszolásához John Gottman népszerű és kiváló pszichiáter, párkapcsolati szakértő felismeréseit hívjuk segítségül. Ha megismerjük a kapcsolatok leggyakoribb buktatóit, figyelmünk homlokterében tartva jó esélyünk van rá, hogy el is kerülhetjük ezeket.

Tudományos bizonyítást nyert, hogy rendszeresen ismételt szokásaink megváltoztatják az agyunkat: az információk keresésére, tárolására és megosztására használt digitális technológiák ténylegesen átszervezik agyunk idegpályáit?

Pár héttel ezelőtt, szokásomhoz híven, kutyasétáltatásra indultam. Körülbelül háromszáz méter után azon kaptam magam, hogy rohanok. Megálltam. Még szinte el sem indultam, de lélekben már otthon voltam, a teendőim között. Eltöprengtem, vajon mennyi mindenben járunk el hasonlóképpen? Az életünkben túl sok dolgot végzünk puszta kötelességből, öröm nélkül! Sok mindenen csak túl akarunk lenni, ezért semmit nem tudunk élvezni, végül törvényszerűen belefáradunk. A hőn áhított békesség és megelégedettség pedig csak valami távoli délibábként remeg a horizonton.

Vajon Pál apostol miért éppen az irigységgel kezdi azoknak a tulajdonságoknak a felsorolását, amelyek homlokegyenest ellenkeznek az igazi szeretettel, sőt amelyek „megölik” azt? Miért ez a legveszedelmesebb,legalattomosabb kártevője a szeretetnek, amelyről a következő igevers is így szól: „A búsulásban kegyetlenség van, és a haragban áradás: de ki állhat meg az irigység előtt ?” (Péld 27,4)

Világszerte nagy megdöbbenést váltott ki az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület október 8-án kiadott új tanulmánya, amely szerint a globális felmelegedés már a 2030–2052 közötti időszakban elérheti a 1,5 Celsius-fokot, az iparosodás elő i korszakhoz viszonyítva. A jelentés azt is világossá teszi: ebből 1 °C már megvalósult az elmúlt száz évben, bő egy évtized múlva ehhez még fél fok adódhat hozzá. Mindez azt jelenti, hogy Földünk átlaghőmérséklete lassan, de biztosan növekszik, és mindez ma már bizonyíthatóan az emberi tevékenység következménye.